Annak idején azt nyilatkozta, „jól állhat” önnek , hogy ezzel a darabbal mutatkozik be a színházban. Megerősítette ebben a háta mögött levő próbafolyamat?
– Most is úgy gondolom, hogy ez abszolút ilyen darab. Alapvetően vígjáték, de romantikával és drámával tarkítva, ezt nagyon szeretem. Kicsit annak a folytatása, amit eddig filmjeimben csináltam.
Sok egyértelmű különbség van színházi és filmes rendezés közt egy laikus számára is. Melyek azok, amelyek nem tartoznak ebbe a csoportba?
– A filmnél sokkal erőteljesebben a rendező uralkodik a produkción. Egy nap adott penzumot kell teljesíteni, a színész jobban kell, hogy támaszkodjon az ő elképzeléseire, hisz sosem kronológiai sorrendben vesszük fel a jeleneteket. Színházban ez inkább közös munka, együtt érik meg a darab.
Mennyire lesz eltérő a két szereposztásban a darab?
– Nagyon, hisz a színészek is más karakterek. Menet közben derült ki, hogy nem szabad egyikre sem ráerőltetni a fejembe vett koncepciót. Azt mondhatom, hogy két darabot rendeztem egyszerre, és talán lesz sok néző, aki ezért majd meg is nézi mindkét szereposztást. Ezek egyformán jók, csak több olvasat létezik.
Aki a film előképével érkezik majd a színházba, mire számítson?
– A film kicsit szebben él az emberek fejében, mint amilyen igazából volt. Azzal együtt, hogy akkoriban korszakalkotó film volt, ez mégiscsak egy hatvanhetes alkotás, és ma már érezni a porosságát. A színdarab nem ugyanazt nyújtja, mint a film. Máshogy érdekes, máshogy nyújt többet. Egy kicsit nyomaszt, hogy bizonyos elvárásokkal érkeznek a nézők, de bízom benne, hogy ezekhez fel tudunk nőni. Ha jó a darab, akkor a nézők az első három perc után ezen túllépnek, és onnantól kezdve sodorja őket a történet.
A közeljövőre milyen tervei vannak?
– Egy új játékfilmet készítünk elő, amit Divinyi Réka ír saját ötletéből, de ez egyelőre a jövő zenéje. Örülnék, ha jövő nyárra összeállna, de inkább óvatos vagyok.
A színház pedig marad kaland, vagy visszajönne szívesen?
– Remélem, hogy ez nem csak egy kaland. Nagyon élveztem és komolyan vettem a színházi rendezést, ha jönne lehetőség, boldogan csinálnám.



Logikai játék a számokkal

