Beszámolt arról, hogy a száznál is több tagot számláló svájci együttest Európa egyik legjobb fiúkórusaként tartják számon. A kontinens szinte minden országában, így Magyarországon is felléptek már. Kiváló karmesterekkel dolgoztak együtt, köztük Herbert von Karajannal, Ferdinand Leitnerrel, John Elliott Gardinerrel. A kórus tagjai rendszeres közreműködői a Zürichi Operaház előadásainak, de szerződtették már őket egyebek mellett a lyoni, a salzburgi, a sanghaji operaházak, illetve a londoni Royal Festival Hall előadásaira is.
A kórust egyébként Alphos von Aarburg 1960-ban alapította. Tagjait főként Zürichből, a város közvetlen környezetéből, illetve a szomszédos kantonokból toborozza. A kórus profizmusát, zenei színvonalát - bentlakásos kollégium híján - fiatal tagjai lelkesedésének, zenei képzettségének, illetve művészeti vezetőjük, Aarburg munkájának köszönheti. A sajtóreferens a Reményi Ede Kamarazenekar munkássága kapcsán kifejtette: a zenekar a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola vonósaiból 1981-ben alakult.
Saját rendezésű koncertjeikkel fontos résztvevői az észak-magyarországi zenei életnek. Az együttes neve ismerősen cseng Európában és a Távol-Keleten egyaránt. A Reményi Ede Kamarazenekar széles repertoárjában nemcsak kamarazenei művek, hanem szimfóniák, oratóriumok, operák is szerepelnek a reneszánsztól napjainkig.



Logikai játék a számokkal

