Mihail Gorbacsov: Nagy dolgokat értünk el

Mihail Gorbacsov 1988-ban jelentette be, hogy szakít a Brezsnyev-doktrinával, lehetővé teszi a keleti blokk országainak önállósulását. Ezzel kezdetét vette a világ poltikai térképének átrajzolása.
Mi fordította szembe a szovjet rendszerrel, mi ösztönözte a peresztrojka létrehozására?
– Már nem tudtuk tovább tolerálni azt a megvető hozzáállást, amelyet a rendszer az egyszerű emberek felé gyakorolt. Az oroszok több mint fél évszázadon át teljes kontroll alatt éltek, egy természeti kincsekben gazdag, termő mezőkkel teli, erőteljes gazdasággal működő ország képtelen volt megadni népének azt, amire szüksége volt. Órákig kellett sorban állni olyan egyszerű dolgokért, mint egy tubus fogkrém. Mindez a totalitárius rendszer eredménye volt, mindent egy nagyfőnök döntött el.

Annak mi volt az oka, hogy nem sikerült beteljesíteni a peresztrojka összes ígéretét?
– A bürokratikus pártbe­rendezkedés volt az ok. A Kommunista Párt bár kezdetben támogatta a peresztrojkát, később igyekezett keresztbe tenni nekünk. És mi is hibáztunk. Csökkentettük a tanárok és az egészségügyi dolgozók bérét és megemeltük a nyugdíjat. A szociális intézkedésekkel várnunk kellett volna, mert az olaj hordónkénti ára 8-10 dollárra esett. Azt hiszem, nem volt megfelelő tapasztalat a hátunk mögött. Senki sem tudta, hogyan lehet kommunista rend­szerből kapitalistát csinálni.



Sokak önt hibáztatták azokért a nehéz évekért, amelyekkel az országnak szembe kellett néznie. Mit érzett ezzel kapcsolat­os­an?
– Nekem is kemény éveim voltak. Úgy gondolom, csak akkor lehet egy országot vezetni és túlélni, ha az ember morálisan és fizikálisan is erős. Én pedig elég erős voltam.

Melyek voltak a peresztrojka éveinek valódi eredményei?
– Először is az emberek felszabadultak. Azt ugyan nem állítom, hogy jelenleg demokratikus országban élünk – csak félúton járunk e felé – de a gazdaság fejlődik, nincs mér hidegháború, megszabadultunk nukleáris fegyvereink javától, és Közép- és Kelet-Európa is független lett. Azt hiszem, nagy dolgokat értünk el.

Mit változtatna meg önmagán, ha volna rá lehetősége?

– Néha úgy érzem, hogy a magabiztosságom arroganciába csap át. Például túlzott magabiztosságra utalt 1991-ben elhagynom Moszkvát a Szovjetunió összeomlásakor. Ott kellett volna maradnom.

Mi volt az utolsó könyv, amelyet elolvasott?
– Tom Stoppard: az Utópia partvidéke, nagyszerű író.

Milyen zenét kedvel?
– Csajkovszkij és Rahmanyinov a kedvenceim, de Chopint is nagyon szere­tem. És én is szeretek énekelni! A feleségem, Raisza szerette, ahogyan énekel­ek, de a lányom, Irina mindig kinevetett, amikor hamisan énekeltem.

Mi nélkül nem tudja elkezdeni a napját?
– A hírek nélkül. A rádióval kezdem, aztán jön a tévé és az internet.

Van hobbija?
– Az alvás! Régen sze­ret­tem sétálni – Raisza és én hat-tíz kilométert is legyalogoltunk egy nap. Ez segített a túlélésben. Enélkül nehéz lett volna.


Gorbacsov

Reformkísérletei a hidegháború végéhez, a Szovjetunió széteséséhez és a keleti blokk országainak önállóságához vezettek.

- A Szovetunió Kommunista Pártjának főtitkára volt.

- Politikai hovatartozása: szociáldemokrata.

- 1990-ben elnyerte a Nobel-békedíjat.

- Család: felesége, Raisza Gorbacsova 1999-ben hunyt el. 46 évig voltak házasok. Egy lányuk van.

- Mihail Gorbacsov 1991. december 25-én, nem teljesen önként lemondott, és másnap a Szovjetunió formálisan is felbomlott. Ezt követően aktív közéleti életet élt, előadásokat tartott és tart, számos médiaesemény résztvevője: 1993-ban Wim Wenders filmjében saját magát alakította.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest