Csáky: rossz a Fico-kormány kisebbségi politikája

Csáky Pál szerint rossz volt a Robert Fico vezette kormány kisebbségi politikája, s az elmúlt négy évben gyakorlatilag semmiféle pozitív eredményt nem ért el.
"Inkább rontottak azon a viszonylag jó helyzeten, amelyet 2006-ban örököltek" - jelentette ki a Magyar Koalíció Pártjának elnöke abban az interjúban, amelyet a pozsonyi TASR hírügynökség közölt hétfőn.

Csáky, aki a Mikulás Dzurinda vezette előző kormány alelnökeként a kisebbségi ügyeket is felügyelte, úgy véli, hogy ez a fejlemény nem írható csupán utóda, Dusan Caplovic számlájára, hanem elsősorban annak eredménye, hogy a Szlovák Nemzeti Párt tagja volt a kormánykoalíciónak.

A magyar politikus nagyon sajnálja, hogy Fico nem tartotta be nyilvános ígéretét, hogy a kisebbségi politikában fenntartja az örökölt status quót. Megemlítette: nem hozták létre például a kisebbségügyi hivatalt, ami a kormányprogramban szerepelt. Caplovic ezt részben a gazdasági válsággal magyarázta, amiért a kormány nem növelni, hanem inkább csökkenteni igyekezett a hivatalok számát. Szinte semmi sem valósult meg a tervekből, vélekedett Csáky.

"Épp ellenkezőleg, olyan államnyelvtörvényt fogadtak el, amely feszültséget és elégedetlenséget váltott ki, s megbontotta a nyelvek közti egyensúlyt. És ezt nemcsak én mondom, hanem Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa is" - mutatott rá az MKP elnöke.

A kulturális miniszter - fejtette ki Csáky - szinte havonta olyan dolgokat művelt, amelyekkel "ingerelte a magyar nemzetiségű pedagógusokat és szülőket". A régiópolitikában egyértelmű volt, hogy az állami vagy az európai uniós pénzt a pártok szerint osztják szét, "amit elfogadhatatlannak tartok". A politikus arra is rámutatott, hogy az elmúlt négy év alatt romlott az európai alapok kihasználtságának szintje.

A TASR hétfőn egy Dusan Caploviccsal készült interjút is közölt, amelyben a kisebbségi ügyekért is felelős miniszter nagyon pozitívan értékelte a pozsonyi kormány elmúlt négy évi kisebbségi és emberi jogi politikáját, s azt állította, Szlovákiának nincs miért szégyellnie magát.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest