A profi pályafutása során 31 győzelmet aratott öklöző szerint június utolsó napjáig nem tárgyalhat más istállókkal, mert szerződésszegés miatt pert indíthatna ellene az Universum, így pillanatnyilag nem is egyeztet senkivel. Azt ugyanakkor megjegyezte, úgy érzi, még mindig a csúcson van.
Erdei valószínűleg befejezi
- MTI
- 2010-05-13 12:13
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Erdei Zsolt veretlen, korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi bokszvilágbajnok egy csütörtöki lapinterjúban azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy újra ringbe lép.
A 36 éves bokszoló szerződése június végén lejár eddigi klubjával, a hamburgi Universum Promotionnel, s mint azt a Bors című bulvárlapnak Erdei elmondta, márciusban nyilvánvalóvá vált számára, hogy a németek nem fogják meghosszabbítani megállapodásukat.
A profi pályafutása során 31 győzelmet aratott öklöző szerint június utolsó napjáig nem tárgyalhat más istállókkal, mert szerződésszegés miatt pert indíthatna ellene az Universum, így pillanatnyilag nem is egyeztet senkivel. Azt ugyanakkor megjegyezte, úgy érzi, még mindig a csúcson van.
A profi pályafutása során 31 győzelmet aratott öklöző szerint június utolsó napjáig nem tárgyalhat más istállókkal, mert szerződésszegés miatt pert indíthatna ellene az Universum, így pillanatnyilag nem is egyeztet senkivel. Azt ugyanakkor megjegyezte, úgy érzi, még mindig a csúcson van.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Nem egységes a bölcsődei gondozási díj
- Elfolyt a pénz a Volánbuszból
- A Kodak nem gyárt többé fényképezőgépet
- Malév: a kormány módosította a kártalanítási rendeletét
- Fitch: nincs veszélyben a román IMF/EU-program
- Csehország már recesszióban, Magyarországon GDP-mínusz
- Nem kell különmegállapodás a Ryanairrel
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 14:37Felvételek a Costa Concordia utolsó óráiról
- 14:01Letartóztatások a brit sajtóbotrány ügyében
- 13:42Csődbe juthatnak a szlovák kórházak
- 12:59Tőzsér nyártól a Genoában futballozik
- 12:34Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi
- 11:55A World Press Photo legjobb képei
- 10:57Joshua Redman és triója Budapesten
- 10:26Kadhafi egyik fia vissza akar térni Líbiába
- 10:05Vasárnap szavaznak a görög csődről
- 09:17Budai 15 milliárdos kárt talált a MÁV-nál
- 09:06Fagytól tartanak Tokaj-hegyalján
- 07:52Géppisztollyal ölte volna meg Obamát egy üzbég
- 05:37Növekvő illegális migráció a hideg idő miatt
- 05:05Nem egységes a bölcsődei gondozási díj
- 04:56Vasárnap szmogriadó Budapesten



Logikai játék a számokkal

