Több az új könyv, de keveset olvasunk

Az időjárás megkegyelmezett a 81. Ünnepi Könyvhétnek: csütörtökön még a rá-rázendítő eső, szombaton azonban már a tűző napsütés miatt volt szükség az ernyőkre a Vörösmarty téren.
A ma záruló rendezvényre, melyhez a 9. Gyermekkönyvnapok is társult, vásárolni, nézelődni és pódiumbeszélgetéseket meghallgatni is rengetegen érkeztek.

Talán a rossz időnek tudható be, hogy az általunk megkérdezettek közt többen is voltak, akik nem tudatosan a rendezvényre igyekeztek, csak itt kötöttek ki. Egy fiatal pár arról számolt be, hogy több éve járnak ki a Vörösmartyra ilyenkor, bár most főleg a jó idő csalogatta őket ide. Egyelőre csak nézelődtek, vásárlást későbbre terveztek – nem úgy, mint egy másik pár hölgytagja, aki bár először járt könyvhéten, már egy szatyor könyv társaságában válogatott.

Ő az ötvenszázalékos kedvezménynek örült meg egy kiadó standjánál. Tünde gyermekeivel, Rékával és Gergellyel jött az Ünnepi Könyvhétre, immár sokadszorra.
– Főleg a könyvek miatt vagyunk itt, nem a programokra jöttünk, és már vásároltunk is újdonságokat – tudtuk meg az édesanyától. A legmeglepőbb véleményt egy egyetemista lánytól hallottuk, aki úgy gondolta, a rendezvény nem volt jól meghirdetve, ő ugyanis magyar szakos egyetemistaként nem hallott arról, hogy a hétvégén könyvünnepet tartanak a Vörösmarty téren.

Az első könyvforgalmi statisztika elkészülése, 1996 óta először tavaly fordult elő, hogy a könyvvásárlásra fordított összeg csökkent a korábbi évekhez képest. Az ötszázalékos visszaesés az inflációt is beleszámolva megközelítette a tíz százalékot.

Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők (MKKE) Egyesülésének igazgatója azt mondta, a válságban felszínre kerültek a szakma elfedett problémái, például a kereskedők nem tudnak időben fizetni a kiadóknak. A kínálat azonban nagyon színes, Zentai szerint a magyar könyvválaszték a 80 milliós német piachoz hasonlítható. Másképp fogalmazva, Magyarországon szinte mindenféle könyv eladható – ezer példányban.

Az igazgató úgy véli, a könyvszakma legnagyobb gondja abban áll, hogy az állam nem nyújt megfelelő támogatást, mert bizonyos szegmensek, például a szakkönyvek kiadása nem oldható meg piaci alapon.

Könyvhét 2010

  • Az első könyvhetet 1929-ben tartották, kezdemé­nyezője Supka Géza volt.
  • Azóta egyszer maradt csak el a rendezvény: 1957-ben, mivel az írók bebörtönzött társaik miatt nem voltak hajlandók vállalni a szereplést.
  • A Liszt Ferenc téren, Újbudán, valamint további budapesti és vidéki helyszí­nen is csatlakoztak események a könyvhéthez.
  • Szombaton éjfélig voltak nyitva a standok a Könyvek Éjszakáján.
Csökken az olvasási kedv
Kocsis András, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója

Az olvasási kedv sajnos mindig csökken egy kicsit, de ezen belül elég hektikusan mozog, hogy mit szeretnek az embe-
rek. A legnagyobb vér­vesz­­teséget a tudomá­nyos szakirodalom szenvedte, a gyer­mekirodalom azonban megerősödött, a Harry Potter-könyvek például rá tudták szoktatni a fiatalokat a betűre, a könyvre. A twilightos vámpírkönyvek talán mások, de azt gondolom, aki hasonlót olvas, annak nagyobb esélye van arra, hogy később értékes
irodalomra váltson, mint annak, aki semmit sem.

A szépirodalom is ingadozó, ez azonban attól függ, hogy éppen milyen színvonalú művek születnek. Az ismeretterjesztő könyvek és a tankönyvek tartják magukat. Ráadásul a vevők mindig is árérzékenyek voltak, most
válság idején azon­ban különö­sen. Az olcsóbb termékek felé húznak a vásárlók, de mindig fontos a színvonal is. A marke­ting- és reklám­akciók segíte­nek egy-egy kötetet kiemelni: de
a 13 000–13 500 cím közül nehéz kitűnni.

Az olvasás fontossága
Dr. Nagy Attila olvasáskutató.

Van-e érzékelhető hatása a könyvhétnek az olvasási szokásokra?
– Létezik egy olyan réteg, amely egy életre elköteleződött az olvasással, illetve az írással. Ezt a kötődést a kultúrpolitika, a kereskedelmi média, az internet sem tudta szétverni. Ám az olvasó réteg inkább csak tartja magát.

Néhány éve üdvözölte, hogy a gyerekek falják
a Harry Potter-köteteket, mert így nagyobb eséllyel vesznek a kezükbe más olvasnivalót.

– A Harry Potter gyorsítósáv volt az olvasás öröméhez. Hasonló jelenség ma is megfi­gyel­­hető a fiataloknál, de durvább könyveket olvasnak. Nagyon népszerűek például Darren Shan kötetei, ám a horror és a tö­mény brutalitás átlép egy határt, és torzítja a gyerek fejlődését és fantáziáját. Hasonló, talán kicsit lágyabb Stephanie Meyer Alkonyat-sorozata.

Hogyan változtak a felnőttek szokásai?
– Az olvasástól való határozott távolodás jellemző. Ez nemcsak önmagában aggasztó, hanem azért is, mert leképeződik a gyerekekre is.

A rendszeresen olvasók száma azonban egyre csökken. Mi a teendő?
– A szülőknek el kell magyarázni, hogy hiába okozott gondot nekik az olvasás, a gyerekeknél az egyik legfontosabb a jó szövegértés, ami nem megy könyv­ek nélkül. A szövegértés minősége pedig köz­vetlen összefüggést mutat a GDP-vel. Ha Magyarország utolérné a finneket, akkor öt­ször annyi lenne a magyar GDP, mint most.

Nálunk még ritka az e-könyv

A papíralapú megjelenéssel egy időben a fontos könyvheti újdonságok elektronikus könyvként is megvásárolhatók az eKönyv webáruházban. Kérdés, mennyire találják csábítónak az árakat a vásárlók, hiszen például Esterházy Péter új könyve csak 300 forinttal olcsóbb, mint az interneten kedvezménnyel kapható nyomtatott változat.

Nem segít az e-olvasás hazai elterjedésében az sem, hogy egy átlagos készülék 70-80 ezer forintba kerül. Ez tovább erősíti az e-olvasástól való tartózkodást, és a ragaszkodást a papíralapú kiadványokhoz. Weiler Péter, az eKönyv Magyarország ügyvezetője lapunknak azt mondta, a néhány hete indult áruház egyelőre kísérleti jelleggel működik, ám a kiadók és szerzők nagyon érdeklődők. Az eladásokról nem kívánt beszélni, annyit azonban elárult, hogy mivel a korai vásárlók inkább technikai beállítottságúak, a szakkönyvek, a könnyed irodalom és a fantasyk fogynak. – Jelenleg a kiadási jogok megszerzésének fázisában vagyunk, sok korábbi könyvnél egyáltalán nem rendelkeztek a digitális megjelenésről – mondta Weiler Péter.

Mobileszköz és e-olvasó
Birck Balázs, a Magyar Telekom innovációs és termékfejlesztési osztályának vezetője lapunknak el­mondta: korábbi tapasztalataik nagyon pozitívak az e-book olvasók keresettségével kapcsolatosan, de tudják, hogy éppen generációváltás zajlik, a jövő eszközei pedig minden
bizonnyal már a beépített mobilkapcsolattal rendelkező darabok lesznek.
A papírkönyvekkel ellentétben az e-könyvekre nem 5, hanem 25 százalékos áfa érvényes, az ügyvezető szerint így szinte el is vesztik azt a pénzügyi előnyt, amelyet a nyomtatáson nyernek.

A cég pénteken megállapodott a Magyar Telekommal, hogy ősztől a mobilcég a webáruházhoz megfelelő, mobilinternetes könyvolvasót forgalmaz, így akár a buszon is lehet könyvet vásárolni.

Weiler Péter szerint a következő fok az lesz, amikor magazinokra, újságokra lehet előfizetni, és a tartalmak automatikusan megérkeznek az e-olvasóra.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest