A Tojásszövetségnél úgy vélik: az uniós csatlakozás egyik vesztese a magyar tojástermelő ágazat. A tojástermelés mögött ugyanis belföldön nincs jelentős feldolgozóipar. A termék túlnyomó részben közvetlenül a termelőktől jut az élelmiszerkereskedelembe. Hozzátette: miközben a termelői ár csökkent az üzletekben a tojás fogyasztói ára - a vevőcsalogató apró tojás kivételével - szinte egy fillérrel sem csökkent.
A sokszereplős termelői kör teljesen kiszolgáltatott a piaci hatásoknak. Velük szemben pedig tőkeerős, gyakran multinacionális, kereskedelmi hálózatok állnak. A magyar termelők összefogási kísérleteit viszont a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az EU csatlakozás után egy évvel "szétzúzta" a termelők szerint. A piacra termelő tyúkállomány 5,3 millióról 3,5-4 millióra csökkent. A tojásimport pedig az uniós csatlakozást követően évről-évre emelkedett, és mára elérte a 25-30 százalékot.
Az import tojások származási helyéről a "gondos" csomagolás miatt a vásárló csak otthon szerez tudomást, hiszen a csomagoláson egy magyar csomagolóhely azonosító száma és neve látható csupán - jegyezték meg a Tojásszövetségnél. Magyarországon évente jelenleg mintegy 2,7 milliárd tojást fogyasztanak az emberek évente - közölte Földi Péter.



Logikai játék a számokkal

