Kiépítik a Székely kapuk útját

Tematikus utak kialakítását tervezik a romániai Hargita megyében európai uniós pályázatok révén - írja a Krónika című kolozsvári napilap internetes oldalán.
A Hargita megyei közgyűlés legutóbbi határozattervezete szerint a Székely kapuk útja megvalósítására pályázatot nyújtanak be. Ennek összértéke egymillió lej (70 millió forint), amiből a megyei önkormányzat önrésze a költségek 3 százalékát tenné ki. A pályázattal a tematikus kirándulások köre bővülhet - idézte a lap Borboly Csabát. A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a környéken bőven akad látnivaló, így az épített örökség részét képező székely kapukban is "rejlik turisztikai potenciál", nőhet a Székelyföldre látogató turisták száma.

A hagyományos portákból számosat felújítanak a megyei önkormányzat programjában.

A megyei önkormányzat a székely kapukon kívül a csíkszeredai Régizene Fesztivál népszerűsítésétől is a turizmus élénkülését várja, ezért a rendezvényhez kapcsolódóan szintén pályáznak uniós támogatásért. Ennek összértéke 600 ezer lej (42 millió forint), a Hargita Megyei Tanács önrésze pedig ugyanakkora arányú, mint a Székely kapuk útjánál.

A székelyföldi turizmus elősegítése érdekében már korábban is tettek lépéseket a helyi hatóságok. Néhány éve a fürdőhelyek népszerűsítésére elkezdték a Borvíz útja programot, a Székely kapuk útjához hasonlóan szintén uniós anyagi források bevonásával.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest