Saramago 1998-ban életművéért, és jelentős részben az egész világon óriási sikert aratott Vakság című, 1994-ben kiadott regényéért kapott Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozott, szinte évente jelentkezett egy új regénnyel. Minden könyve újabb meglepetés volt, újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szubjektív ábrázolása, ugyanakkor valami örök, eredendő vakság, más megközelítésből a látásért való állandó küszködés lenyomata.

Azon portugál írónemzedékhez tartozott, amely a latin-amerikai irodalomtól tanulta a mágikus realizmust, de a posztmodern irodalom elemeit is beépítette műveibe. Történetei gyakran az utópia és a fantázia határán mozognak, ennek jellegzetes példája A kőtutaj című regénye 1986-ból, amelynek filmváltozatát Bíró Yvette forgatókönyvéből forgatták 2002-ben spanyol-holland-portugál kooprodukcióban, és a magyar mozikban is vetítették. Később a Vakság című regényét is megfilmesítették Fernando Mireilles rendezésében, bemutatóját 2008-ban tartották Cannes-ban.

Regényeiben az elnyomott, kisemmizett emberek perspektívájából mutatja be hazája történelmét, de a hibátlan korrajznál jobban érdeklik a történelmi eseményekből levonható következtetések. Ebből a szemléletből táplálkozik az a diszkurzív prózastílus, amelyben az események elbeszélésénél hangsúlyosabb szerepet kapnak az író megjegyzései, eszmefuttatásai. A Lisszabon ostromának históriájával (1989) az egyetemes kérdések felé fordult. A Jézus Krisztus Evangéliumában (1991) a Megváltó életét mesélte el a maga különös felfogásában, a Vakságban az elvakult önzésbe belefeledkezett emberiségre váró sorsot írja meg allegorikusan. A Minden egyes név (1998) című regényében a nevek, a lét és a halál kérdéseit boncolgatta.

Regényeit teleszőtte a portugál történelmi tudatra és mentalitásra jellemző szövegrészletekkel, közmondásokkal, versekkel. Műveit ugyanakkor egyfajta karneváli hangulat uralja, amelyet az elit- és a hétköznapi kultúra mesteri keverésével ért el. Regényeiben a hosszú, gyakran tagolatlan esszék mögül mindig felsejlik egy romantikus szerelmi történet, amely minden olvasót rabul ejt. Magyarországon legtöbb művét az Európa könyvkiadó adta ki, köztük a Vakságot is 1998-ban.

Életútja

Egy kis portugál faluban, Azinhagában született 1922. november 16-án. Tanulmányait anyagi okokból félbehagyta, és géplakatosként, később irodákban dolgozott. Irodalmi érdeklődése az iskolában kezdődött, ahol kiváló irodalmi oktatásban részesült. 1959-től kiadóknál és újságoknál dolgozott. 1944-ben megházasodott, egy lánya született.

1969-ben belépett a portugál kommunista pártba, több társadalmi funkciót vállalt, később lapigazgató lett a Diário de Notíciás című napilapnál, ahonnan azonban 1975-ben elbocsátották. Ezután fordításból élt, majd sorra jelentette meg műveit. 1988-ban másodszor is megnősült, egy spanyol újságírónő lett a felesége. A parlament tiltakozása miatt nem kaphatta meg az Európai Irodalmi Díjat, ezért elhagyta Portugáliát, és a Kanári-szigeteken, Lanzarotén telepedett le, itt élt élete végéig.

Első regényét 1947-ben írta, 1980-ban írott Fölemelkedve a Földről című regényéért megkapta Lisszabon Város Díját. A hírnév csak jóval később, 1982-ben vette szárnyaira, A kolostor regénye című művével vált nemzetközileg ismertté. Történelmi meséjének különlegesen szép nyelvezete sokaknak szerzett örömet. Federico Fellini olasz filmrendező, a burjánzó, színdús képek nagy kedvelője azt mondta róla, hogy ez a legérdekesebb regény, amelyet valaha olvasott.

Regényeiben az elnyomott, kisemmizett emberek perspektívájából mutatja be hazája történelmét. A Lisszabon ostromának históriájával (1989) az egyetemes kérdések felé fordult. A Jézus Krisztus Evangéliumában (1991) a Megváltó életét meséli el a maga különös felfogásában, a Vakságban (1994) az elvakult önzésbe belefeledkezett emberiségre váró sorsot írja meg allegorikusan, a Minden egyes név (1998) című regényében a nevek, a lét és a halál kérdéseit boncolgatja. Regényei gyakran az utópia és a fantasztikum határán mozognak. Stílusa esszéista, gyakran elmélkedik, boncolgat.

Saramago más műfajokban is kitűnt: Lehetséges versek (1966) és Valószínűleg boldogság (1970) verseskötetei népszerűek hazájában, csakúgy mint a Majdnem tárgy (1978) című novelláskötete. Utazás Portugálián át, 1981 című lírai útinaplója, amelyet hazájáról írt, szintén olvasott és közkedvelt művei közé tartozik.
Az irodalmi Nobel-díjjal 1998-ban tüntették ki. Műveit számos nyelvre, köztük magyarra is lefordították.