Centrál Színház: négy új bemutató a következő évadban

Interaktív mesejáték, rendőrtörténet, musical és komédia is szerepel a Centrál Színház 2010/2011-es évadra tervezett bemutatói között.
A Centrál Színház sajtóközleménye szerint a következő szezon első premierje A Hang-villa titka című interaktív mesejáték lesz, melynek szerzője, a brit Alan Ayckbourn a napokban kapta meg életművéért az egyik legrangosabb színházi kitüntetést, a Tony-díjat. Az október 10-től játszott előadás különlegessége, hogy a mese fonala a nézők szavazataitól függően szövődik, így minden előadás alkalmával máshogy alakulnak az események.

A Hang-villa titka szerepeiben Kovács Vandát, Schmied Zoltánt, Andrádi Zsanettet, Mészáros Andrást, Papp Jánost és Vári-Kovács Pétert láthatja a közönség, míg az eddig színészként ismert Simon Kornél ezzel a produkcióval debütál rendezőként.

Más jellegű darabnak ígérkezik a november 5-étől színpadra kerülő Jó zsaru - rossz zsaru című dráma. A Broadway-n alig egy éve, Steady Rain címmel bemutatott és azóta is nagy sikerrel játszott rendőrdarab két főszerepét Stohl András és Szabó Győző alakíthatja; a rendező Puskás Tamás.

A Centrál Színház hagyományos szilveszteri bemutatója ezúttal a Cabaret című musical lesz, melyet Bozsik Yvette állít színpadra, egyelőre nem ismertetett szereposztással.
Február végén a közkedvelt vígjátékíró, Neil Simon egy újabb komédiáját, a Pletykafészket mutatja be a Révay utcai teátrum.

Mint a Centrál Színház közleménye emlékeztet, a társulat a nyár folyamán is több előadással szerepel a Városmajori Szabadtéri Színpadon, illetve a Keszthelyi Ünnepi Játékokon.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest