Borszerda remek bor-étel kombinációkkal

Holnap, a világbajnokság szünnapján rendezik meg az idei első Borszerdát.
Ilyenkor a csatlakozó éttermek fél áron adják a minőségi magyar bort, sőt jó néhány étterem külön menüvel készül az eseményre: a rendezők ugyanis neves szakmai zsűri bevonásával versenyt hirdettek a jellegzetes magyar borokhoz társítható ételsorok megálmodására. A menüversenyt a soproni Vadászkürt étterem nyerte.

– A séfek által megálmodott, konkrét borokkal társított ételsorok elbírálása sok örömöt jelentett a zsűri tagjainak. A magyar gasztronómia fejlődése egyértelműen tetten érhető az utóbbi időben – mondta el a neves szakírókból álló zsűri képviseletében Benke László mesterszakács.

A versenybe ebéd- és vacsoramenüvel lehetett benevezni; mindkét kategóriában a Vadászkürt étterem nyert. A soproni vendéglátóhely ebédre soproni babos-káposztás halászlét kínál 2009-es Jandl kékfrankos rozéval, főtételnek vargányás mangalicaszűzet 2008-as Luka soproni kékfrankossal, desszertnek pedig könnyű mandulás-barackos habos kockát 2006-os késői szüretelésű soproni zenittel. Vacsorára első fogásként az étterem a kert összes zöldfűszerével készülő madárfészek-salátát álmodott meg házi füstölésű szarvasgombacsíkokkal és fehér szarvasgombaolajjal, amihez 2007-es Taschner Irsai Olivért pezsgőt kínál, főételnek Fertő-parti fogasfilé kerül a tányérra mandulapalástban, olívaolajos-kapris burgonyapürével, ehhez tavalyi Ákos soproni királyleányka dukál, desszertnek pedig kora nyári ízekkel, bazsalikommal és epervelővel ízesített piskótát szervíroznak 2006-os kései szüretelésű Iváncsics zöldveltelini kíséretében.

Ebéd kategóriában második helyen végzett a Hotel Sopron, harmadik lett a Vörös Postakocsi, míg vacsora kategóriában a második helyet a Nyárfás étterem szerezte meg a Vörös Postakocsi előtt.

– Külön öröm volt a zsűrinek, hogy az első húsz helyezett között több budapesti étterem mellett találunk pécsi, miskolci, villányi, balatoni, makói, hollókői, zsámbéki, kecskeméti, esztergomi és nyúli éttermet is, így az érdeklődők országszerte foglalhatnak maguknak helyet a színvonalas menüket kínáló borszerdás éttermekben – mondja Benke László.

A Borszerda honlapján valamennyi csatlakozó étterem megtalálható és kereshető, s ha az étterem készített speciális menüt borszerdára, természetesen az ínycsiklandó ételleírások is elolvashatók. A menük mellett az oldal feltünteti az árat is; az éttermek vállalták, hogy borszerdán pontosan ezen az áron lehet megrendelni a menüket. A kellemes déli és esti borozást, a gasztronómiai örömöket Budapesten azzal is támogatják a szervezők, hogy a Főtaxi ezen a napon a 267-es kód bemondásával kedvezményes tarifával hozza s viszi a borszerdázókat, akár a város 30 kilométeres körzetében is. S ne feledjük, hogy a Borszerdán érdemes az akcióhoz csatlakozott borszaküzletek választékát is böngészni, ugyanis jelentős kedvezménnyel vásárolhatók bizonyos tételek.

A menüverseny győztesei

Ebédmenük
1. Étterem és Panzió a Vadászkürthöz – Sopron
2. Hotel Sopron – Sopron
3. Vörös Postakocsi – Budapest
4. Új Sipos Halászkert – Budapest
5. Hokuli Vendéglő – Budapest
6. Sphinx Étterem – Budapest
7. Nyárfás Étterem – Zsámbék
8. Bock Pince Panzió Étterem – Villány
9. Rigó Vendéglő – Kecskemét
10. Zsindelyes Étterem és Pálinkaház – Budapest
11. Szent Tamás Vendéglő – Esztergom
12. Fridolin Vendéglő – Miskolc
13. Pinkóczi Csárda – Balatonalmádi
14. Muskátli Vendéglő – Hollókő
15. Háry Vendéglő – Budapest
16. Café Provence – Budapest
17. Erlin Klub Galéria – Budapest
18. Don Leone Étterem – Budapest
19. Arany Kakas Vendéglő – Budapest
20. Caffé Vero Étterem és Kávéház – Budapest

Vacsoramenük
1. Étterem és Panzió a Vadászkürthöz – Sopron
2. Nyárfás Étterem – Zsámbék
3. Vörös Postakocsi – Budapest
4. Zsindelyes Étterem és Pálinkaház – Budapest
5. Sphinx Étterem – Budapest
6. Erlin Klub Galéria – Budapest
7. Bock Pince Panzió Étterem – Villány
8. Art Pub – Budapest
9. Háry Vendéglő – Budapest
10. Korona Étterem – Makó
11. iF kávézó – Budapest
12. Új Sipos Halászkert – Budapest
13. Fridolin Vendéglő – Miskolc
14. Hokuli Vendéglő – Budapest
15. Don Leone Étterem – Budapest
16. The Wine and Coffee House – Budapest
17. Szél Fiai Fogadó & Cellárium – Nyúl
18. Krisztina Panzió – Puszta Étterem – Balatonalmádi
19. Aranykacsa Étterem – Pécs
20. Café Provence – Budapest

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest