Nicolas Godin: – Leginkább a kocsiban szoktam hallgatni, amikor éjszaka vezetek az autópályán. Az nagyon cool.
Jean-Benoît Dunckel: – Autóban tényleg rendben van. Én közvetlenül elalvás előtt szoktam hallgatni fülhallgatóval.
Milyen fellépni egy fesztiválon, mennyire működnek a dalok?
J-B. D.: – Nehéz dolgunk van, mert az Air nem rock and rollt játszik. A fesztiválokon viszont minden a rock and roll felé mutat, mert ezt akarja közönség. Énekest, ugrálást, táncot. A mi zenénk más. Akkor mutatja meg a varázsát, ha a saját felszereléseinket, világításunkat használjuk, és különleges atmoszférát teremthetünk.
Az utolsó lemez vendégénekesek nélkül, saját stúdiójukban készült, és saját maguk producerei voltak. Tudatos volt a befelé fordulás?
N. G.: – Ez mindig attól függ, hogy milyen hangulatban, hol vagyunk, mi történik velünk és kikkel találkozunk. A dolgok mennek a maguk útján, és az adott helyzet adja meg a döntéseink alapját.
Hogyan haladnak az új albummal? Azon sem lesznek vendégénekesek?
N. G.: – Szeptemberben megyünk vissza a stúdióba. Azt nehéz lenne megmondani, milyen lesz az új anyag, hiszen addig változik az ember, és lehet, hogy amit most szeretnék megvalósítani, azt szeptemberben már nem akarom.
J-B. D.: – Már van néhány zene, amelyeket különböző projektekben készítettünk, ezeket kell még finomítani. De egy albumot egészként kell kezelned, amelynek van kezdetet és elvezet valahová. Néhány dal, amelyen sokat dolgoztunk, jól működött, de voltak olyanok is, amelyek megdöbbentőek voltak.
Nézték a foci vb-t? Mit szólnak a franciák kieséséhez?
N. G. (nevet): – Egyrészt nem vagyunk nagy focirajongók, másrészt Franciaország elég nevetségesen szerepelt, nagy csalódást okozott a szurkolóknak.



Logikai játék a számokkal

