Egri Bikavér Ünnep
Bikavér-reneszánsz
Mit takar az, hogy Egri Bikavér?
Születőben a „fehér Bikavér”
Pincemustra: borok, stílusok
Egerben 2010 a Borok éve. Ez nem véletlen. Tavaly a Magyar Bor Akadémia Lőrincz Györgyöt, a borvidék egyik előremutató gondolkodású borászát jutalmazta az Év bortermelője díjjal, Bolyki János pedig az Év fiatal borásza lett 2009-ben. A siker kapcsán a Heves megyei város gondolt egyet, és összekötötte a kellemest a hasznossal, s meghirdette a bor évét, amelynek egyik fő attrakciója az Egri Bikavér Ünnep július 9–11. között.
A gondolat azért is helyénvaló, mert Magyarország egyik legnagyobb és legaktívabb borvidékéről van szó, amit az is mutat, hogy az elmúlt évtizedekben négyen (Thummerer Vilmos 1995, Gál Tibor 1998, Vincze Béla 2005, Lőrincz György 2009) is megkapták a borvidékről ezt a rangos elismerést. A rendszerváltás óta nagyon sokan és sokféleképpen keresik útjukat, lehetőségeiket Magyarországon. Ezek közé tartozik az Egri borvidék is. A megyeszékhely belátta, hogy a borágazat közvetlen és közvetett bevételt jelentő szegmens a régió életében. Rájöttek, hogy a turizmus fellendülésének egyik alappillére a bor is lehet. Persze önmagában nem elégséges, de lehet rá építeni kultúrát, gasztronómiát, de még történelmet is.
Ünnepelni gyűlnek össze termelők és kedvelők
Még lehet szavazni a legszebb kirakatra
Az Eger belvárosában működő kereskedelmi és vendéglátó-ipari vállalkozások és dekoratőreik számára hirdették meg a kirakatversenyt. A téma a „2010 a Bor Éve Egerben”. Összesen 57 létesítmény nevezett a viadalra, kirakataikat szakmai zsűri és a közönség is értékelheti: a legszebbnek talált kirakat sorszámát sms-ben a +36-20-339-3333-as számra, vagy e-mailben az egrikirakat@gmail.com címre várják a szervezők. A szavazók között naponta egy palack egri bort sorsolnak ki, a szavazás végén pedig értékes nyeremények is gazdára találnak. A verseny eredményhirdetését vasárnap (július 11-én) tartják, a közönségdíjakat a szavazás lezárulta után, július 20-án adják át.
A világban számos példa bizonyítja, hogy a bor előretolt helyőrségként segíthet egy régiót a fejlődésben. A folyamat hosszú és verítékes, de pozitív momentumok azért már látszanak Egerben is. Ennek egyik példája az a rendezvény, amelyet immár tizennegyedszer rendez meg az Egri Hegyközség. Az Egri Bikavér Ünnepén benépesül Eger szíve, a Dobó tér, a termelők elhozzák legszebb boraikat, felöltik ünneplőiket és barátkozni mennek a borszerető vendégekkel. Ünnepelni mind azt a sikert, amelyet a régió zászlósbora újra elért, ünnepelni a várost és egymást. Ez nem egy klasszikus borfesztivál, bár elemei igen hasonlatosak. A vidék arculatának fejlődése szempontjából rendkívül fontos fejlődési pont az, hogy az érdeklődők nemcsak a legjobb borokkal találkozhatnak itt, hanem a kifejezetten hozzájuk szánt helyi ételekkel is. (Például: borókában pácolt erdei gombás vaddisznópörkölt, házi cipó fészekben; camembert-rel töltött szűzpecsenye baconba sütve, aszalt szilvás bikavérmártással.) Alapvető fontosságú, főleg ahol borvidék is van – azért ebben bővelkedünk itthon –, hogy ne csak borban gondolkodjunk, hanem ételben is. Egy régiónak fel kell építenie magát, amiben a kultúrának, építészetnek és a gasztronómiának – borostól, ételestől – is helyet kell, kapnia.Az Eger belvárosában működő kereskedelmi és vendéglátó-ipari vállalkozások és dekoratőreik számára hirdették meg a kirakatversenyt. A téma a „2010 a Bor Éve Egerben”. Összesen 57 létesítmény nevezett a viadalra, kirakataikat szakmai zsűri és a közönség is értékelheti: a legszebbnek talált kirakat sorszámát sms-ben a +36-20-339-3333-as számra, vagy e-mailben az egrikirakat@gmail.com címre várják a szervezők. A szavazók között naponta egy palack egri bort sorsolnak ki, a szavazás végén pedig értékes nyeremények is gazdára találnak. A verseny eredményhirdetését vasárnap (július 11-én) tartják, a közönségdíjakat a szavazás lezárulta után, július 20-án adják át.
Zene és foci
A háromnapos rendezvényen a borok és ételek mellől nem hiányozhat a zene sem. Több stílusban, számos előadó gondoskodik arról, hogy aki ezt a hétvégét Egerben, a Dobó téren tölti, ne szenvedjen hiányt a jó muzsikából sem. Fellépők: Ethnofil, Swings Stars, Kovács Linda Quartett, Gajdos együttes, Herczeg Flóra.A szervezők a foci szerelmeseire is gondoltak, s mivel vasárnap este, a rendezvény zárónapján tartják Dél-Afrikában, Johannessburgban a labdarúgó-világbajnokság döntőjét, ezért a téren egy pohár Bikavér kíséretében, remek hangulatban egy óriáskivetítőn bárki élvezheti a meccset.
Bikavér-reneszánsz
A magyar turisták lehetnének nyitottabbak, bátrabbak. Sokan ragaszkodnak a megszeretett borokhoz, vidékekhez, és nem adnak esélyt más régióknak. Jó lenne, ha komoly borturizmus alakulna ki itthon, az emberek ismernék hazánk borvidékeit, borait. A tudatos vendégek már ma is megszervezik maguknak útjaikat, felhívják a pincészeteket, szálláshelyeket, foglalnak, utaznak. A kevésbé tudatos vagy tájékozott vendégeknek viszont sokat segíthetnének a borutak abban, hogy megismerjenek egy-egy borrégiót. Ez viszont amolyan tyúk vagy a tojás kérdés: mi legyen előbb, a jól kiépített, meghirdetett borút, vagy a növekvő számú érdeklődő utazó?
Abban nincs még teljes egyetértés Egerben, hogy egy Egri Bikavérnek pontosan milyennek is kell lennie. Ezért lehet az, hogy eltérő összetételű és stílusú házasításokkal is találkozhatunk. A drágább, presztízs cuvéek ritkán okoznak csalódást, azonban az olcsóbb tételek között nem árt, ha tájékozódunk vásárlás előtt. Van egy kétlépcsős Bikavér-szabályozás, amelyik számtalan paraméterét rögzíti a Bikavér névvel lepalackozásra kerülő borházasításnak, de ez csak egy keret, amely inkább iránymutató, mint kőbe vésett írás. Az elmúlt években sok munkát fektetett a borvidék abba, hogy meghatározza azt a stílust, amelyik leginkább jellemzi a borvidék zászlósborát. Vannak termelők, akik azt mondják, hogy minden olyan egri vörösbor házasítást, amelyik megfelel bizonyos paramétereknek, Bikavérnek kellene hívni. Ennek egyébként az lenne a haszna, hogy kevesebb információval bombáznák a fogyasztót, de lehet, hogy csorbítaná az egyediség szabadságát. Az elmúlt évtizedek nagy lehetőséget, de ugyanakkor nagy felelősséget is adtak Egernek, hogy újra felépítse a Bikavér márkát, s lehetőleg ezt úgy tegye, hogy akár hosszú évszázadokra előre is példát és utat tudjon mutatni.
Ma Magyarországon két olyan borvidék van, amelyik jogosult a Bikavér név használatára: Eger és Szekszárd. Azon lehet vitatkozni, hogy melyik volt előbb – fennmaradt írások Szekszárdot említik elsőként, sötét, mély színű borokat illetek ezzel a jelzővel. Azonban ha a kifejtett marketing-tevékenységet szemléljük, Eger sikere elvitathatatlan. A sikeres imázsépítést leginkább Gárdonyi Gézának köszönhetik, aki Egri csillagok című regényében olyan reklámot kreált az Egri Bikavérnek, hogy azt még a szocialista érában készült, savanyú rossz Bikavérek is csak nehezen tudták lerontani.
Mit takar az, hogy Egri Bikavér?
Ez egy olyan brand, amely minden esetben különböző borok házasítását jelenti. Hosszú kísérletek és kóstolások előzték meg a Bikavér mai formájának kialakulását. A századforduló magasságában még Grőber Gyula volt az, aki lefektette e nemes házasított bor alapjait. Többek között az ő munkássága, szakismerete alapozta meg mindazt a tudást, ismeretet, amelyet a mai termelők is hasznosítanak. Egerben – és Szekszárdon is – azok a Kárpát-medencei fajták adják a házasítás gerincét, amelyek hosszú évszázadok alatt megtalálták ideális termőhelyüket a régióban. A kékfrankos vagy a kadarka olyan különleges fűszerekkel és karakterrel ruházza fel a bort, amelytől gyümölcsös, fűszeres és elegáns lesz egy Bikavér. Ha visszatekintünk a nem is oly távoli múltba, láthatjuk, hogy a sokszor cabernet sauvignon-alapú Bikavérek helyét egyértelműen a Kékfrankos vezette cuvéek vették át. Ennek egyik legmeghatározóbb oka, hogy a Kékfrankos sokkal jobban beérik a borvidéken, mint a Bordeaux-i fajta.Születőben a „fehér Bikavér”
Annak ellenére, hogy a vörös házasítás a heves megyei város zászlósbora, ne feledjük el, hogy Eger nagyon erős a házasított fehérborokban is. Sőt. Ha a borvidék éghajlati adottságait szemléljük, a klíma (szüretkori érettség) egyértelműen a fehérborok készítéséhez termesztett szőlőnek kedvez. A leányka, a királyleányka, a chardonnay és az olaszrizling is remekül érzi magát a helyi klímánés talajokon. Egy kis hárslevelű és furmint is van a borvidéken, mindkettő izgalmas borokat. Szóval az Egri Hegyközség gondolt egyet, mert teret szeretett volna nyitni az egyre inkább terjedő nagy házasított fehérbor-trendnek, és meghirdette a kategóriára, stílusra vonatkozó névpályázatát. Ennek eredményhirdetése vasárnap, a rendezvény zárónapján lesz, az ünnep egyik üde színfoltjaként.
Pincemustra: borok, stílusok
A Bikavér Ünnep kapcsán három pincészetbe is ellátogattunk Eger környékén. Mindhárom termelő kiváló borokat készít a saját stílusában.A Lőrincz György nevével fémjelzett Szt. Andrea pincészet a borvidék egyik legprogresszívebb pincészete. Lőrincz György maximalizmusa, fáradhatatlan útkeresése sokat hozzá tett Eger mai borarculatához. Bikavérei és tartalmas, komplex fehér házasításai sokak kedvencei ebben az országban. Alázata és tudatossága ott van minden palack borában. (www.standrea.hu)
A Thummerer Pincészetben egy élő legenda kalauzolta végig a kis és lelkes csoportot. Thummerer Vilmos egyike azoknak, akik már jó néhány évtizede minőséget tesznek le a fogyasztó asztalára. Az ő borait leginkább az a szolid elegancia jellemzi, amelyik egyébként Egerre is nagyon jellemző. Ha azonosítani kellene egy borvidéki és egy termelői stílust, talán azt mondanám, hogy ha Eger, akkor Thummerer. (www.thummerer.hu)
Rövid látogatásunk harmadik állomása a Csutorás Pincészet volt, ahol Csutorás Ferenctől olyan – már-már néprajziasan megfogalmazott és leírt – történeteket hallhattunk a borvidékről, amelyek sajnos ma már néha csak történelemként élnek. Ő az a borász, aki visszanyúl a gyökerekig, ápolni akarja örökségét. Ez hagyománytisztelet a boraiban is tükröződik. Nagyapja jó viszonyt ápolt Puskás Ferenccel, akivel egyébként közös borozót is üzemeltettek a fővárosi Eötvös utcában. Sportszeretete és emlékei ihlették az Aranycsapat tiszteletére készült 11 palackos válogatássorozatot. (www.csutoraspince.hu)
Mindhárom pincészet házasításait meg lehet majd kóstolni a Dobó téren, a nagy Bikavér Ünnepen.



Logikai játék a számokkal

