Mit jelent önnek a Jézus Krisztus Szupersztár?
– Egyike azoknak a musicaleknek, amelyekkel a műfaj világszerte elindult. Kultikus mű, amely a vallás történetének alapjait meséli el, nagy lélegzetvételű zenéjében és témájában is. A zenés színházban mindenki szerepálma.
Én ráadásul egyszer már játszottam ezt a szerepet Pécsett tíz éve – akkor a férjem (Homonnay Zsolt – a szerk.) volt Jézus.
Ez azonban egy teljesen más előadás lesz, kíváncsi vagyok, hogyan tudom majd hozni a szerepet. Miklós Tibor újrafordította a művet, a szöveg sokkal keményebb, autentiku-sabb.
Mária Magdolna sok férfi közt az egyetlen nő. Milyen őt alakítani?
– A darab Jézus és Júdás kapcsolatáról szól, Mária Magdolna azonban nagyon fontos része a történetnek. Ő a konfliktusok tárgya vagy azok enyhítő, megoldó eleme.
A társulat is érdekes – régi madáchosok mellett a darabhoz komolyan kötődő színészek és új arcok is vannak benne. Milyen lesz így a Jézus Krisztus Szupersztár dinamikája?
– Mindig nagyon érdekes, ha új emberek kerülnek be egy próbafolyamatba. A régiek egyfajta biztonságot jelentenek, hiszen sok darabban dolgoztam már velük együtt, így mindkettőnek megvan a maga előnye.
A Rebeccában egyértelműen negatív szerepben látható,
a nézők azonban nagyon szeretik…
– Egyrészt szerintem a negatív szerep mindig hálásabb, sokkal több benne a játszanivaló, nagy kihívás. Ezt meg is hálálja a közönség. Másrészt negatív alakok nélkül nem tud kibontakozni a történet. Erre a szerepre ráadásul nagyon régóta vágytam.
Éppen a Duna Televízióval forgat. Min dolgoznak?
– Egy Gézengúzok munkacímen futó tizenegy részes sorozaton. Picit zenés, gimnáziumi történet ez, nagyon jó forgatókönyv-vel. Végzős gimnazistákról szól, én az igazgatóhelyettest alakítom, aki balett-táncos volt, de egy sérülése miatt testnevelőtanár lett. Fonyó Gergely rendezi, Csukás István az operatőr, olyan emberekkel dolgozom, akik összeszokott csapatot alkotnak. Nem is beszélve arról, hogy a madáchos kollégáimmal, az igazgatót alakító Baráth Attilával, vagy az öcsémet játszó Szente Vajkkal is együtt forgathatok.
Az Igazából apa című filmbéli szerepe után hamar jött ez az újabb filmes munka. Tudatosan fordult ebbe az irányba?
– Lehet, hogy így tűnik, de én hagyom magam sodorni az árral. Mindig szerettem volna filmezni. Ezzel mindenki így van, de aki nem kezdi el ezt fiatalon, azt nehezebben találják meg. Szerencse vagy véletlen, de elhívtak egy kasztingra, az első film után pedig könnyebben jön a következő.
Férjével, Homonnay Zsolttal készített tavaly közös lemezt. Lesz ennek folytatása?
– Igen, októberben jelenik meg a következő albu-munk, az előkészületek folynak, nyáron kell elkezdeni a feléneklést.



Logikai játék a számokkal

