– Igen. Igyekeztem nem magammal vinni a film történetét, de rémálmaim voltak, nem tudtam kikapcsolni. Én így működöm, és ez aggasztott is akkor, amikor elvállaltam a szerepet. Csodás gyerekeim vannak, egy-egy forgatási nap végeztével csak magamhoz akartam szorítani őket. A lányom akkoriban volt hároméves, amikor a filmet készítettük. Milliószor elmondtam neki, hogy ne álljon szóba idegenekkel.
Félti a gyerekeit?
– Igen, de szerintem ennek így kell lennie. Annyira féltem őket, amikor New Yorkban vagyunk egy forgatás miatt. Őrült egy város.
Ha tudta, hogy nehéz lesz, miért vállalta a filmet?
– Peter Jackson miatt. Mindig is szerettem volna vele dolgozni, és nagyon tisztelem is őt.
Néhány éve nyilatkozta, hogy szeretne majd negyvenévesen visszavonulni. Ez a nap hamarosan elérkezik – visszavonul?
– Nem. Túl sok dolgom van még. Amikor így nyilatkoztam, akkor úgy képzeltem el a karrierem, mint egy profi sportolóét. Kidolgozom magam a húszas-harmincas éveimben, aztán lelépek, mielőtt kiégek. A valóság másként működik.
Merre halad akkor most a karrierje?
– Elértem arra a pontra, amikor megvan a lehetőségem arra, hogy valóban válogassak, azt csináljak meg, amit szeretnék. Szerencsés vagyok.
Egészen biztosan teljesen más ember ma, mint évekkel ezelőtt, amikor a törvénnyel is összeütközésbe került…
Hogyan tudta elhagyni azt az utat?
– Dolgozni kellett rajta. Évekkel ezelőtt, ha valaki elkezdett kakaskodni velem, gondolkodás nélkül mentem bele a bunyóba. De ma ott van a feleségem, a családom, miért kellene ilyesmiket csinálnom? Őrültség lenne. Sosem akarok újra úgy viselkedni.



Logikai játék a számokkal

