Robbie Williams újra a Take Thatben

Valóra vált a rajongók álma: majdnem 15 év után visszatért a Take That együttesbe Robbie Williams brit énekes, hogy elkészítsék közös albumukat.
Robbie Williams és a kilencvenes évek sikerzenekarának másik négy tagja - Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange és Mark Owen - tavaly szeptemberben találkoztak, új albumukat várhatóan idén novemberben jelentetik meg. Az egykori tinibálványok a tervek szerint turnéra is indulnak, pontos időpontokat azonban egyelőre nem közöltek.

"Hogy ismét mind az öten együtt legyünk egy szobában, nagy álmunk volt, de úgy tűnt, sohasem válik valóra" - tette közzé Owen közleményében. Hozzátette: igazán élvezték, hogy ismét több időt tölthetnek el Robbie-val.
Williams is elismerte, hogy nagyon izgatott volt, amikor újra együtt voltak. "Olyan érzés volt, mintha hazaérkeztem volna" - vallotta be a popzenész.

A Take That a kilencvenes évek elején hatalmas sikereket ért el az egész világon, lemezeikből mintegy 80 millió példány fogyott. Robbie Williams azonban 1995-ben elhagyta az együttest, hogy szólókarrierbe kezdjen. A zenekar egy évvel később teljesen fel is oszlott.

Robbie Williams világsztár lett, mintegy 57 millió albumot adott el, több brit zenei díjat kapott, mint bármely más előadó. Az egykor a csapat fenegyerekeként számon tartott zenész sokáig szóba sem állt egykori csapattársaival. A Take That 2005-ben Williams nélkül újraalakult, népszerűsége az elmúlt években magasba szárnyalt, míg Robbie Williamsé kissé megtorpanni látszott.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest