A Nemzetek Fesztiválja a hazai Balatoni Fúvóstalálkozóból nőtte ki magát. Az eredetileg egynapos rendezvény olyan népszerű lett, hogy a hazai fellépők mellett megjelentek a külföldi érdeklődők. Később baráti kapcsolat alakult ki az egyik hamburgi zenei egyesülettel, így 2001 óta a fesztivál évenként felváltva, hol Magyarországon, hol Németországban zajlik. Idén nálunk tartják a 20. Nemzetek Fesztiválját július 22. és augusztus 1. között, mely Balatonmáriafürdő–Balatonkeresztúr–Balatonberény–Marcali helyszíneken várja vendégeit. Többek között fellép a Karaván Família, a Mydros, a Group’n’Swing és a Quimby is. együttes.
Programajánló településenként
ALSÓÖRSPintér Tamás törökországi grafikái
Közreműködik: Kiss-Domonkos Judit csellón
Időpont: július 24. 16 óra 30 perc
Helyszín: Törökház
Látványos lovasprogram, a „suttogó” módszer bemutatása – „Ami lehetséges ló és ember között”
Időpont: július 24. 19 óra 45 perc
Helyszín: Amfiteátrum
Monty Roberts „az igazi suttogó” a különleges ló- kiképzési technikájáról kapta becenevét. A módszer lényege, hogy egy néma nyelv használatával a lovak kiképzése sokkal hatékonyabban és emberségesebben folyik.
Hotel Menthol – a Pannon Várszínház előadásában
Időpont: július 29. 21 óra
Helyszín: Strand
BADACSONY
Badacsonyi Borhetek
Időpont: július 17–aug. 1.
Helyszín: Badacsony
Fellépők: Somló Tamás és az LGT Emlékzenekar, a Norvég Fúvós Zenekar, a Kali Mutu Jazz Band, a H2O
Acoustic Band és a Sárga Taxi
Két héten át gasztronómiai, borászati programokkal, kézművesvásárral, kulturális rendezvényekkel, szabadtéri élő koncertekkel várják a borbarátokat.
BALATONAKALI
Halászléfőző verseny
Időpont: július 24.
Helyszín: Hajókikötő
BALATONALMÁDI
Almádi Kupa Teniszverseny
Időpont: július 23–25.
Helyszín: Szent Erzsébet liget – Teniszpályák
BALATONBOGLÁR
Halászléfőző verseny/Balaton-átúszás
Időpont: július 24.
Helyszín: Platán strand
BALATONFÖLDVÁR
Földvári Zenei Esték
Időpont: július 27. 20 óra
Helyszín: római katolikus templom
Fellépő: Kapusné Dojcsák Edit
Fürdőkultúra kiállítás
Időpont: július 27-től
Helyszín: Keleti strand
BALATONFÜRED
185. Anna-bál és kísérőrendezvényei
Időpont: júlus 23–25.
Helyszín: Anna Grand Hotel, Vitorlás tér
BALATONFŰZFŐ
Fűzfői Strandszínház
Időpont: július 24.
16 óra Fazekas Mihály: Lúdas Matyi
Helyszín: Fövenystrand
20 óra Szamártestamentum
Helyszín: Tobruki strand
BALATONGYÖRÖK
X. Györöki Tűzoltónap
Időpont: július 24.
Helyszín: Móló melletti sétány
Önkéntes tűzoltócsapatok versenyével, valamint játékos bemutatókkal várnak.
XIV. Balaton Minigolf Kupa
Időpont: július 24–25.
Helyszín: Böngyér, Minigolf-pálya
BALATONMÁRIAFÜRDŐ
20. Nemzetek Fesztiválja Magyarország
Időpont: július 21–aug. 2.
Helyszín: központja a Keleti strand, de több helyszín lesz
2002 óta minden páros évben a Balatonnál táncol az egész világ. Az egész város, a balatoni kisrégió és az egész Marcali kistérség – szeretettel várja vendégeit, a világ különböző részeiről érkező tánccso- portokat. (lásd fenti anyag
BALATONSZÁRSZÓ
Szárszói Nyáresték
Időpont: július 23–24.
Helyszín: kiállítás a községházán, szórakoztató programok a szabadtéri színpadon
A látogatókat Stotz Mihály grafikus kiállítása, gólya-
lábasok, a Dinamika Táncegyüttes, Nagy Feró, tüzijáték, valamint utcabál fogadja majd a hétvégén.
BALATONSZEMES
XVI. Szemes Fesztivál
Időpont: július 22–25.
Fellépők: Csík zenekar, Tabáni István, Colombre Band, Király Martina, Ocho Macho, Sheket, Chameleon Small Band, Kövi Szabolcs, Csillagszemű Táncegyüttes
Az immár hagyományos fesztivál idén is több izgalmas zenei csemegével, kiállítással, gasztronómiai varázslattal kedveskedik látogatóinak. 12. oldal
BALATONUDVARI
Pro Musica Fúvósütős koncertje
Időpont: július 24. 20 óra
Helyszín: Fövenyesi kápolna
CSOPAK
Csopaki Fröccsfesztivál (VI. Parti Ulti Party)
Időpont: július 22–25.
Helyszín: Csopak Strand, Fürdő utcai parkoló
Hagyományteremtő céllal idén útjára indul az I. Csopaki Fröccsfesztivál. A borhét mintájára a helyszínen felállított borospavilonokban ezúttal a különböző fajtájú fröccsök kerülnek előtérbe, hiszen a kiváló csopaki borok nemcsak önmagukban, hanem fröccs formájában is kitűnőek.
GYENESDIÁS
Kristóf-napi hagyományőrző nap
Időpont: július 25.
Helyszín: J&A Kerámiaház
Népművészeti és kézművesvásár, kulturális programok, folklórműsor egész nap.
Roncsderbi Országos Bajnokság
Időpont: július 25.
Helyszín: Felsőgyenesi legelő
Autós sportrendezvény egész nap látványos programokkal fiataloknak és időseknek egyaránt.
HÉVÍZ
Tündérrózsa Fesztivál
Időpont: július 25.
Helyszín: Hévíz Galéria Átriuma
RÉVFÜLÖP
V. Tóparti Művészeti Hetek
Időpont: július 24.
XXIX. Balaton-átúszás
Július 24. 8 óra
Idén is a révfülöpi kikőtőből indulva és a boglári Platán strandra érkezve kell teljesíteni a távot.
(lásd kiemelés)
SIÓFOK
III. Siófolk Fesztivál
Időpont: július 23–25.
A fesztivál első napján a hagyományos magyar népzenével találkozhatunk, a következő nap a hazánkban élő nemzetiségek hagyományaival ismerkedhetünk meg, majd a fesztivál utolsó napján azok a népszerű előadóművészek, együttesek lépnek a közönség elé, akik hoztak a zenébe egy új áramlatot.
Siófoki Nyári Esték 2010 – Edda-koncert
Időpont: július 23. 21 óra
Az első album megjelenésének 30. évfordulóját ünneplő zenekar az előző évekhez képest rendesen felfrissítette műsorát, és alig várják, hogy Siófokon is eljátsszák slágereiket.
Makovecz Templom nyáresti orgonakoncertek: Teleki Miklós orgonaestje
Időpont: július 25. 20:00
Hely: evangélikus templom
Az orgonaművész diplomáját 1995-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneakadémián Lehotka Gábor növendékeként. Azóta számos sikeres koncertet adott Európában. A belépő 500 Ft.
AXN Kertmozi
július 25. Hellboy
július 26. Csillagkapu:
Az igazság ládája
július 27. Hellboy 2.
SZIGLIGET
Hagyományőrző Napok
Időpont: július 24–25.
Helyszín: A szigligeti vár
A látogatók a honfoglalástól a II. világháborúig betekintést nyerhetnek a különböző korok fegyvernemeibe. Ezenkívül lesz apródavatás, borkóstolás, vagyis mindenféle jó, ami egy kellemes délutánhoz kell!
TIHANY
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Helyszín: Szabadtéri Színpad
Előadások:
Július 23. Tanár úr, kérem
Július 24. Bermuda háromszög botrány (vígjáték)
Friedrich Flamme orgonahangversenye
Időpont: Július 29. 19:30
Helyszín: bencés apátság
ZAMÁRDI
XII. Utcafesztivál
Időpont: Július 22–25.
Helyszín: Kossuth utca és Kiss Ernő utca
ZÁNKA
Zánkai Halásznapok
és Borhetek
Időpont: július 16–31.
Helyszín: strand
Fellépők: Philip Peace zenekar, Rock and Roll street zenekar, Szabó István pánsípművész, Buena Aventura, Kalimutu
Sok program, táncház, borbemutató és utcabál.



Logikai játék a számokkal

