"Oda vittük le az adót, hogy ne legyen érdemes csalni"
A műsorban emlékeztették Orbán Viktort, hogy tavaly novemberben egyszeri, nagyarányú adócsökkentést ígért az ATV-ben, majd azt kérdezte tőle a műsorvezető, hogy ez mikor valósul meg. A miniszterelnök válaszában kitért arra, hogy a kis- és középvállalkozások nyereség után fizetendő társasági adóját 19-ről 10 százalékra csökkentik évi 500 millió forintos nyereség alatt."Oda vittük le az adót, hogy ne legyen érdemes csalni" - fogalmazott. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy bevezették az adórendszeren kívüli jövedelem fogalmát, és arra, hogy meg akarják valósítani Közép-Európa legversenyképesebb, 16 százalékos személyijövedelemadó-rendszerét.
Szinte minden kérdésben egyeztetnek az érdekvédőkkel
Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, ezt kombinálnák a családi adózással, számokat azonban nem mondott, azok ugyanis - mint folytatta - attól függnek, hogy az egykulcsos adórendszerre hány év alatt áll át az ország. Hangsúlyozta, úgy kell átállni - valószínűleg "két, két és fél lépésben" -, hogy közben ne legyenek vesztesek.A szakszervezetekkel való egyeztetésre utaló felvetésre Orbán Viktor azt mondta: szinte minden kérdésben egyeztetnek az érdekvédőkkel, augusztusban pedig összehívja az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is. A vitás kérdések közül az indoklás nélküli felmondás ügyében úgy fogalmazott, indoklás nélkül lehet távozni is. A kormányfő - mint mondta - azt tartja helyesnek, "ha egyensúlyban vannak a dolgok".
Október után nem kell tárgyalni a Valutaalappal
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokkal összefüggésben elmondta: az IMF-szerződés októberi lejárta után már nem kell tárgyalni a valutaalappal, mert nem akarnak hitelt igénybe venni az IMF-től. A magyar gazdaságot a piacról kell finanszírozni - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy az elővigyázatossági hitelkeretet sem akarják-e biztosítani, Orbán Viktor azt válaszolta: "egyelőre nem tűnik úgy", hogy szükség volna rá.Az EU-t érintően megjegyezte, a költségvetési hiánynak 3 százalék alatt kell lennie, az unió azonban még nem döntött, hogy ezt a szintet mennyi idő alatt kell elérni. Akármit dönt is azonban az EU, "amit elfogad általános szabályként, Magyarország is azt fogja betartani" - jelentette ki.
Megerősítette, hogy a bankadó ügyében akadtak el az IMF-tárgyalások, szerinte ugyanis a valutaalappal nem kell tárgyalni a bankadóról. Az EU-t illetően hozzátette, a közösségben minden állam most vezeti be a bankadót, és mindenhol nagy viták vannak. Az uniónak ahhoz van köze, amit vállaltunk, és ami közös európai ügy - jegyezte meg.
A bankadó - amelynek összege két évig biztosan nem lesz kevesebb - majdani kivezetéséről azt mondta, nem oda fognak visszatérni, mint az adónem előtti időben, hanem "egy európai középmértékre" lehetne beállítani azt a harmadik év végére. A kormányfő véleménye szerint a bankadónak az ügyfelekre való áthárítására "szinte alig van esély".
Nem a mondatokkal van baj, hanem a gazdasággal
Az interjúban szóba került Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének és Szijjártó Péternek, a miniszterelnök szóvivőjének néhány héttel ezelőtti nyilatkozata, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor közölte: nem a mondatokkal van a baj, hanem a magyar gazdaság állapotával. "Azt ne hányjuk senkinek a szemére, hogy igazat mond" - emelte ki, hozzáfűzve: ha a 29 pontból álló akcióterv lépéseit nem jelentik be, akkor a magyar gazdaság tényleg abba a helyzetbe sodródott volna, mint amit Kósa Lajos leírt.Arra a kérdésre, hogy lesz-e népszavazás az új alkotmány kérdésében, úgy válaszolt, nem gondolja, de döntés még nem született róla. "Nem vagyok a híve" - ismertette saját álláspontját, amely szerint azért választják meg a képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, és csak kivételes esetben forduljanak vissza a választókhoz.



Logikai játék a számokkal

