Zoli come back

Gera Zoltán futballista dekázik egy futballabdával a képernyőn. Erwin Koeman távozásával ismét eljött az ő ideje, lejárt a duzzogás kora, a nemzeti tizenegytől önként elköszönő tékozló fiú visszatér a válogatottba.
A forradalom nemcsak a szavazófülkékben, de a futballpályákon is győzött: Koeman ment, helyette Egervári Sándor lett a kapitány.

Egervári jó edző, kétszer nyert már bajnokságot az MTK-val, egyszer a Dunaferrel, - három a magyar igazság. (S ha már a mostanság oly divatos számmisztikánál tartunk, csapatával harmadik lett az U-20-as világbajnokságon.)

Mostanra tehát minden akadály elhárult a magyar futball elől, s ha nemcsak merünk, de tudunk is nagyot álmodni, akkor elmondhatjuk, hogy a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. (Mit rákentek a századok – na jó, évtizedek – lemossuk a gyalázatot.)

Ehhez persze ki kellene jutnunk a világbajnokságra. Ez a bravúr utoljára 24 évvel ezelőtt, 1986-ban sikerült, akkor Mezey György volt a kapitány, igaz, Egervári ebből a sikerből is kivette a részét, a helyszínen segédkezett a csapatot irányító Mezey Györgynek. (Nyilván nem rajta múlott, hogy csúnyán leszerepeltünk – már az első meccsen 6-0-ra le kellett feküdnünk a szovjeteknek.)

Ezúttal persze minden más, a szovjetek például már sehol sincsenek, s a honi futball világában is új időszámítás kezdődött. Ezért kellett visszahívni Gerát, mert nemcsak hogy szakmailag alkalmas, de az új kapitány számításai szerint emberileg is tartást adhat a csapatnak.

A válogatott egyébként augusztus 11-én mutatkozik be egykori sikereink színhelyén, a londoni Wembley stadionban – ha lenne a világon olyan ember, aki nem tudná, itt arattunk történelmi, 6-3 arányú győzelmet a hazai pályán addig veretlen angolok felett.

Van hát mire emlékezni, és jó lenne újból büszkének lenni. Ehhez az kell, hogy sikerüljön egy új, és ütőképes csapatot összeállítani, olyat, amelyiknek esélye van a brazíliai vb-re való kijutásra. Mert ez a cél, mondta Egervári, ha nem sikerül, rosszul végeztük a dolgunkat.

Egyelőre azonban szó sincs arról, hogy bárki bármit rosszul csinálna: mindenki reménykedik, igaz, mást nem is tehetne: a fiatalok tehetségesek (megjegyzem: a fiatalok mindig tehetségesek, csak még idő kell, hogy beérjenek), az idősebbek pedig, a kapitány reményei szerint tartást adhatnak a csapatnak.

A pénzen valüszínűleg nem fog múlni, hiszen nemcsak új edzője, hanem – és talán ezzel kellett volna kezdeni – új elnöke is van a magyar labdarúgásnak. Csányi Sándor, az OTP bank elnöke hosszas hezitálás vállalta el a feladatot, ám miután az összes feltételét teljesítették, igent mondott a megtisztelő felkérésre.

Pénz tehát van, illetve meg van ígérve, már csak azért is, mert az OTP lett a magyar labdarúgás fő támogatója. Hogy ez mire lesz elég, nem tudni. A pénz fontos, sőt, elengedhetetlen, még akkor is, ha tudjuk: sem a forint, sem az euró nem tud gólt rúgni, de még egy szögletrúgás elvégézésével is meggyűlne a baja.

Példa erre a magyar viszonylatban igencsak tehetős Videoton, amely tavaly második - csak második? – lett a magyar bajnokságban, ám a drága pénzen összevásárolt, honi viszonylatban sztárjátékosokkal teletűzdelt csapat első nemzetközi megmérettetésén simán kikapott a korábban lesajnált szlovén Maribortól. Pedig a fehérvári játékosok mezén akkor már ott lengedezett a Mol logója.

Az olajipari vállalat persze nem dobálja a pénzt, csak annak ad, aki bizonyított, vagy van rá remény, hogy bizonyítani fog. Igaz, a Videoton támogatásával egyidőben megvonták a támogatást Szávay Ágnestől, és ami még ennél is szembetűnőbb, Talmácsi Gábortól. Nem hozták az elvárt eredményt, hangzott a hivatalos indoklás, amiben egyfelől lehet valami, másfelől viszont az is igaz, hogy jelen pillanatban mindkét versenyzőt jóval többen ismerik a világban, mint a Videoton labdarúgó csapatát.

Gera tehát dekázik a tévében, s minden oka van a bizakodásra, hogy hamarosan a válogatottban is villoghat. Egervári telefonon már tárgyalt vele a visszatérésről, és a kapitány ígérete szerint hamarosan személyesen is találkoznak.

Egervári jó edző, Gera jó futballista, az OTP pénze jó pénz. Már csak egy jó csapat kellene.


Videó: Gera góljai Angliában és a magyar válogatottban

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest