Egy másik hírügynökségi forrás úgy idézi a Hamászt, hogy a halott egy 42 éves férfi, bizonyos Isza Batran, aki a szervezet katonai szárnyának, az Ezzedín al-Kasszám Brigádoknak az egyik parancsnoka és rakétakészítő szakértője volt. A sebesültek közül nyolcan a szervezet támogatói, hárman pedig polgár lakosok - tették hozzá.
Az izraeli gépek rakétákkal csapást mértek a Hamász biztonsági erőinek egyik épületére, egy kiképzőtáborára, majd az övezet és Egyiptom határán létesített csempészalagutakat is célba vették.
Az izraeli hadsereg megerősítette a légitámadás tényét, és közölte, hogy az Askelónt ért támadást torolták meg vele.
A hadsereg minden olyan esetben, amikor Gázából kilőtt rakéta csapódik területére, megtorló csapást mér az övezetre.
Az Askelónra néhány órával korábban kilőtt rakéta emberéletben nem okozott kárt, de anyagiakban igen. Egy lakóépületet talált el, és megrongált több gépkocsit. Askelón polgármestere szerint az izraeli hadseregnek a Gázai övezet ellen 2008 végén indított és három hétig tartó hadjárata óta ez volt a legsúlyosabb támadás a város ellen.



Logikai játék a számokkal

