Győzelemmel rajtolt a Vasas

A labdarúgó Soproni Liga 1. fordulójának szombati játéknapján gólzáporos MTK-siker. Hazai győzelemmel kezdett a címvédő. Góleső Zalaegerszegen.
Vasas-Budapest Honvéd 3-2 (2-1)
Illovszky Stadion, 1500 néző, V: Farkas
gólszerzők: Gáspár (9., 76.), Arnaut (36.), illetve Abass (16.), Takács (83.)
sárga lap: Pavicevic (64.), illetve Akassou (12.), Alfi (59.), Botis (79.), Sadjo (86.)
Vasas:
------
Végh - Balog Zs., Arnaut, Gáspár, Katona M. (Mileusnic, 30.) - Benounes (Mundi, 70.), Pavicevic, Bakos Sz. - Hrepka (Panchava, 83.), Ferenczi, Lázok
Honvéd:
-------
Németh G. - Takács Á., Cuerda, Botis, Hajdú - Abass, Coira, Akassou, Alfi (Sadjo, 62.), Rouani (Rufino, 68.) - Bajner (Stokic, a szünetben)

A Vasas kezdte nagyobb lendülettel a találkozót, s a védő Gáspár révén a 9. percben meg is szerezte a vezetést. A góltól kissé túlságosan is megnyugodtak az angyalföldiek, s ezt, valamint egy nagy védelmi hibát kihasználva egyenlített a Honvéd. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, de a másik hazai belső védő, Arnaut találata félidei Vasas-vezetést eredményezett.

A fordulást követően mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de a hajrá elején ismét a házigazdák találtak be - Gáspár duplázott. A lefújásig a Honvéd mindent megtett az egyenlítésért, de csak szépíteni tudott.

Gólzáporos MTK-siker

Az összecsapást a helyszínen tekintette meg Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

MTK Budapest - Kecskeméti TE-ERECO 4-2 (2-2)
Hidegkuti stadion, 600 néző, v.: Vad
gólszerzők: Tischler (6.), Kanta (28.), Pintér Á. (62.), Könyves (71.), illetve Litsingi (32.), Tököli (34.)
kiállítva: Könyves (87.), illetve Bori (89.)
sárga lap: Pátkai (53.), Szabó Á. (67.), Pál A. (92.), Sütő (92.), illetve Bori (21., 89.), Csordás (75.), Cukic (77.), Tököli (84.)
MTK:
----
Szatmári - Pintér Á., Sütő, Szekeres, Vadnai (Zámbó, 63.)- Kanta (Nikházi, 90.), Pátkai, Szabó Á. (Könyves, 70.), Vukadinovic, Pál A. - Tischler
Kecskemét:
----------
Holczer - Lambulic, Némedi, Alempijevic - Bori, Cukic, Ebala, Foxi (Csordás, 59.), Savic (Koncz, 59.) - Tököli, Litsingi (Simon, 75.)

Az első játékrészben közepes iramú, ám annál kombinatívabb, látványosabb futballt mutattak be a csapatok. A gyors hazai gól után a Kecskemét több helyzetet is kialakított, mégis az MTK talált be ismét. A vendégek azonban nem adták fel, s két perc alatt egyenlítettek.

A szünet után szűk húsz percet kellett várni a harmadik hazai gólra, s az MTK ezután egyértelműen ellenfele fölé nőtt, nem sokkal később újabb találatot jegyzett, így végül magabiztosan nyerte meg a két piros lappal zárult találkozót.

Hazai győzelemmel kezdett a címvédő

Debreceni VSC-TEVA - Lombard Pápa 2-0 (2-0)
Debrecen, 3500 néző, V: Fábián
gólszerzők: Szilágyi (18.), Kulcsár (32.)
sárga lap: Rajnay (64.), Farkas A. (82.)
DVSC:
-----
Verpecz - Nagy Z., Simac, Szűcs I., Korhut - Kulcsár (Dombi 56.), Bódi, Ramos, Rezes (Czvitkovics 61.) - Szilágyi, Kabát (Farkas B. 56.)
Pápa:
-----
Szűcs L. - Tóth G., Supic (Bíró 33.), Farkas A., Rajnay - Zulevs, Gyömbér, Bárányos (Jovánczai a szünetben), Heffler (Germán 59.), Tóth N. - Abwo

Rögtön a kezdés után beszorította ellenfelét a tartalékosan felálló Debrecen, majd néhány elpuskázott helyzetet követően Szilágyi vezetést szerzett a címvédőnek. A gól után maradt a Loki-fölény és Kulcsár lövése újabb alkalmat adott a hazai publikumnak az ünneplésre.

A második félidőben visszavett a tempóból a svájci Basel elleni, szerdai BL-visszavágóra készülő DVSC és teret engedett a pápai támadásoknak, amelyek azonban veszélytelenek voltak. Ha az első játékrészben helyzeteinek felét értékesítette volna Herczeg András csapata, akkor kiütéssel küldte volna haza Véber György alakulatát.

Góleső Zalaegerszegen

ZTE FC-Kaposvári Rákóczi 3-5 (1-4)
Zalaegerszeg, 3028 néző, V: Bognár
gólszerzők: Rudnevs (45., 62.), Balázs Zs. (66.), illetve Pavlovic (16., 60.), Kovács G. (23., öngól), Oláh (28.), Grúz (45+1.)
sárga lap: Kovács G. (54.), Máté (64.), illetve Balázs B. (53.), Gujic (65.)
ZTE:
----
Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic (Szalai 32.), Kovács G., Varga R. - Balázs Zs., Máté (Magasföldi 69.), Kamber, Illés (Horváth A. 39.) - Pavicevic, Rudnevs
Kaposvár:
---------
Kovács Z. - Okuka, Zsók, Grúz, Gujic - Pavlovic, Balázs B., Kulcsár (Hegedűs 64.), Pedro, Jawad (Godslove 83.) - Oláh (Zsolnai 65.)

Az alaposan átalakult Kaposvár nyílt játékával meglepte a ZTE-t. Az első tíz percben Vlaszák bravúrjai még megmentették a Zalaegerszeget, a folytatásban azonban tetszés szerint érte el találatait a vendégcsapat, és teljesen megérdemelten vezetett 45 perc elteltével háromgólos különbséggel.

Szünet után is a vendégek akarata érvényesült, a ZTE-nek ugyan sikerült felzárkóznia, de a kaposváriak megérdemelt győzelmét nem tudta kétségessé tenni.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest