Elmenekítették a tűz elől a radioaktív anyagokat

Nincs semmiféle sugárzási, vagy robbanásveszély a szarovi Szövetségi Nukleáris Központban, elvittek onnan minden radioaktív anyagot és berendezést - jelentette be Szergej Kirijenko, az orosz Roszatom állami korporáció elnöke.
Garantált, hogy még egy természeti katasztrófa esetén sem fenyegeti semmi a nukleáris vagy a sugárbiztonságot, nincs robbanásveszély, továbbá nem veszélyezteti semmi a környezetet - hangoztatta.

A Moszkvától 400 kilométerre, részben Mordvinföldön lévő Szarov és az ottani nukleáris központ védelmében napok óta nagy erőkkel küzdenek az erdőtűz feltartóztatásáért. Szerdán érkezett a helyszínre a hadsereg több egysége, hogy a tűz terjedésének megakadályozására néhány tíz méterrel kiszélesítse a települést az égő erdőtől elválasztó utat.

Dmitrij Medvegyev elnök leváltotta a haditengerészet hadtápjának helyettes főparancsnokát, s a főparancsnokot figyelmeztetésben részesítette: a hadtáphoz tartozott az a Moszkva melletti légi támaszpont, ahol kedden igen jelentős károkat okozott a tűz. Medvegyev egyben figyelmeztette a védelmi minisztériumot és az energetikai üzemek vezetőit, hogy elbocsátásra kell számítaniuk, amennyiben bármiféle további incidens történik katonai, illetve energetikai objektumokban. Anatolij Szergyukov védelmi miniszter a tűz sújtotta bázis öt magas rangú tisztjét bocsátotta el a szerződésben szereplő feltételek hiányos teljesítése miatt.

Az erdő- és tőzegtüzek szerdán mindenütt változatlan erővel pusztítottak, s csak az orosz természetvédelmi területeken és nemzeti parkokban több mint 15 ezer hektár állt lángokban. Közben Moszkvában szerdán megint hőségrekord dőlt meg, a nyáron már a 15. alkalommal: a hőmérő délben 34,3 fokot mutatott árnyékban, 0,3 fokkal többet, mint az eddigi rekord idején, 1880. augusztus 4-én. Késő délutánra azonban még tovább emelkedett a hőmérők higanyszála, és már 36 fokot mutatott. A meteorológusok estére helyenként esőket, sőt viharokat, a Moszkva körüli vidékeken helyenként jégveréstjósoltak, de hangsúlyozták, hogy a hőség legfeljebb csak egészen rövid időre csökken, de egyébként egészen augusztus 10-ig nem lehet enyhülésre számítani. Péntekre 40-44 fok közötti hőmérsékletekre számítanak a szakértők.

A hatóságok felszólították az embereket, hogy hagyják otthon autóikat és szálljanak át a tömegközlekedésre, hogy ne szennyezzék még jobban az amúgy is szmogos levegőt, a fuvarosokat arra kérték, hogy lehetőleg állítsák le a kamionokat, amíg egy kicsit tisztul a levegő.

A Moszkva körüli üdülőtelepek tulajdonosainak javasolták, hogy házaik körül széles sávban kapálják ki a száraz füvet, és szerelkezzenek fel lapátokkal, vödrökkel és tűzoltó készülékekkel. Ezek a települések különösen veszélyeztetettek, mivel zömmel faházakból állnak, erdős területeken vannak, s építésüket nem szabályozza törvény, ezért a legtöbbre például a szűk utakon be sem tud jutni egy tűzoltóautó. Az orvosok azt javasolják, hogy a fővárosban még az egészséges, fiatal emberek közül is csak az menjen az utcára, akinek ezt feltétlenül meg kell tennie.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest