Marad a Malév-vezér

Élvezi a kormány bizalmát Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója – nyilatkozta a Népszabadságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A vezetőnek részt kell vennie a cég átalakítási tervének kidolgozásában, és amíg ez nem végleges, addig biztosítani kell működőképességét a tulajdonos, az állam felügyelete alatt.
Mint ismeretes, a héten távozott a cégtől a légitársaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Karim Makhlouf, akinek feladata a Malév kereskedelmi politikájának megújítása volt. Az új kereskedelmi politika azonban heves vitákat váltott ki cégen belül és cégen kívül is, ugyanis ennek keretein belül bezárták a kicsi, hatékonyatlanul működő külföldi irodákat és erre szakosodott cégekre bízták az értékesítést.

Karim Makhlouf legtöbbet bírált lépése azonban az volt, hogy a diszkont légitársaságoktól kívánt utasokat elhódítani, ezért a legkedvezményesebb tarifát 100 euróra csökkentette. A szakszervezetek azzal kritizálták, hogy így minden jegyen vesztesége keletkezik a légitársaságnak, a versenytársak pedig úgy vélték, hogy a Malév állami támogatással tud ilyen olcsón jegyeket értékesíteni.

Korábban azonban a vállalat vezetői közölték, hogy kedvezményes jegyet minden járatra csak meghatározott számban lehetett foglalni. azt is nyilvánvalóvá tette a légitársaság, hogy a cég tavalyi veszteségnövekedésének nem ez volt az elsődleges oka.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest