A zenekar védjegye ma már ez a kicsit naiv, szürreális, mégis (ön)ironikus látásmód, mint ahogy Kispál András gitárjátéka nélkül sem képzelhető el az együttes. Nem véletlen, hogy ők maradtak végig a csapatban, és a dobos, valamint a többi poszton voltak cserék, kiegészítő emberek a két évtized alatt.
11 stúdióalbumot adtak ki, az utolsót 2004-ben, azóta csak koncertfelvétel, válogatás és DVD jelent meg tőlük.
Sokan sokféleképp próbálták követni a „kispálos” hangzást, voltak klónjaik és olyanok is, akik túl tudtak lépni rajtuk. A Kaukázus, a 30Y, a Hiperkarma és persze a Kiscsillag mind a Kispál köpönyege alól bújtak ki. Stílust és irányzatot teremtettek tehát, ennél több kevés hazai zenekarról mondható el.Lovasi András idei Kossuth-díja talán az első hivatalos elismerése ennek a generációnak, és persze magának az együttesnek is. Mostantól már csak lemezen hallhatjuk őket, legalábbis a nyilatkozatok szerint belátható ideig nem fognak együtt zenélni.
Lovasi András, az együttes emblematikus figurája
Mióta készültek a koncertre?
– Amióta bejelentettük, azóta gondolkodtunk rajta. A múlt hét volt a célegyenes, összehangoltuk a zenét, a filmbejátszásokat, fényeket – pénteken tartottunk egy zártkörű próbát, ahol még változhatott a dalok sorrendje.
Tegnap pedig a Szigeten volt a nagyszínpados főpróba.
Lesznek vendégzenészek is?
– Ez alapvetően egy Kispál-koncert lesz, de persze elhívtuk azokat a barátainkat, akiket már korábban is vendégül láttunk. Itt lesz a Csík zenekar, Németh Juci, Kiss Tibi, Varga Líviusz a Quimbyből. De lesznek meglepetésvendégek is. Lévai Balázs rendezi a koncertet.
Elégedett a zenekar 23 évével?
– Nem csinálnék mindent ugyanúgy, de alapvetően nem vagyok elégedetlen. Ha mindenki olyan jól érezte volna magát az országban, ahogy mi…
Mit fognak csinálni a koncert után? Nyaralás belefér?
– Ha igen, csak decemberben… Mindenki mást csinál, én a Kiscsillaggal leszek elfoglalva főként, rögtön jön majd a szigetes fellépés, és a többi. Ráadásul megkezdődnek a koncertről forgatott film utómunkái is. Októberre egy mozifilm hosszúságú anyagot szeretnénk összevágni. A rendezője Merényi Dávid lesz, két hónapja gyűlik már hozzá az anyag, tőlünk szokatlan komoly háttérmunka van benne – szeretnénk egy igényes filmet készíteni a végére.
Az egyéb projektjei, köztük a kiadó tovább működnek?
– Igen, bár ma nemigen éri meg zenét kiadni. Ha a nagy kiadók, a terjesztők, a kereskedők megegyeznének egy elfogadható árban, akkor lenne még kifutási ideje a CD-nek. Mint Romániában, ahol 1500-2000 forintnak megfelelő összegért lehet a hazai albumokhoz hozzájutni. Lehet, hogy csak a saját, illetve a közvetlen környezetem felvételeit adom ki.
A szólóalbum készül?
– Igen, főként ősszel szeretnék rajta dolgozni.



Logikai játék a számokkal

