A technika még nem volt kész a Krákenre, mondja Louis Leterrier filmjéről, a Titánok harcáról.

Miért akarta elkészíteni ezt a filmet?
A görög mitológia világa fogott meg, mert úgy nőttem fel, hogy ezeket a történeteket olvastam, és a Titánok harca eredeti változatát is láttam. Nagyon szerettem, és persze féltem attól, hogy elron­tom majd a remake-et, de szerettem annyira a görög mitológiát, hogy mégis belevágtam.

Mi volt az első elképzelése arról, amilyennek az ön változatát szeretné látni, és ez mennyiben változott a későbbiekben?
Semmit sem változott. Azt akartam, hogy nagyszabású film legyen, hogy a nézők közel kerüljenek az úthoz, amit a főhősünk megtesz, és szórakoztató is legyen mindez. Nem akciófilmet akartam forgatni, hanem olyan kalandfil­met, amelyben van akció, de a történetmesélés is fontos szerepet kap. Ez maradt a koncepció, csak egyre több elemmel egé­szült ki, egyre jobb lett. Nem kötöttünk kompro­misszumot.

A színészválasztásban mik voltak a szempontjai?
Természetesen Perszeusszal kellett kezdenünk – az eredeti forgatókönyvben ő még antihős volt, aztán találkoztam Sam Wor­thingtonnel, és rájöttem, hogy ő az a Perszeusz, akit a filmemben szeretnék látni, ő az ideális a szerepre – még ha ez azt is jelenti, hogy el kell felejtenem a saját Perszeusz-képemet.

Hádészról hogyan gondolkodott?
Ő az alvilág istene, akit Zeusz és Poszeidón trükkel vett rá arra, hogy ezt elfogadja. Ahol él, az veszélyes hely, ami a külső megjelenésén változtatott még annak ellenére is, hogy ő maga is isten. Eleinte épp olyan gyönyörű volt, mint a többi isten, de ez megváltozott.

Az akciójelenetek után milyen eszközökkel tudta elérni azt, hogy a Kérken megjelenése legyen a leghatásosabb?
Ez nagyon nehéz volt. Az ezt megelőző 90 percben sok az akció és a trükk, ráadásul a technológia még nem állt teljesen készen egy ilyen szörny megtervezésére, de min­denki nagyon jó munkát végzett, aki a szörnyön dolgozott, a végeredmény pedig magáért beszél!