Fiatalság és bátorság kell nagy verseihez – Máté Gábor színmûvész az Esti Kornélról és a Kosztolányi-versekrôl

Az ön neve összefonódott Kosztolányiéval. Mikor szerette meg a mûveit?
– Még tizenévesen olvastam a novelláit, amelyek nagy hatással voltak rám. Érdekes, hogy Kosztolányit késôbb szoktuk érteni igazán, de azt gondolom, hogy például az Esti Kornél-novellák egy kamasznak is érdekesek lehetnek.

Késôbb pedig önálló estet is szentelt a költônek. Hogy jött az ötlet?
– Még 1985-re nyúlik vissza, amikor a születésének 100. évfordulójára egy lemezt készített a Hungaroton, amelyre én mondtam fel Szacsvay Lászlóval együtt A bús férfi panaszai és A szegény kisgyermek panaszai darabjait. Ezután állítottam össze egy estet, kibôvítve más mûvekkel. Sokáig volt rá igény, hogy elôadjam, de korántsem volt olyan sikeres, mint Mácsai Örkény-estje, ami máig egyedülállóan telt házakkal megy.

Nem érdekli az embereket Kosztolányi?
– Már nem vevôk a versekre, ritkán állnak meg, hogy verset olvassanak vagy hallgassanak. Nagy a teher rajtuk, más világ ez, mint volt akár 20 évvel ezelôtt is.

1994-ben Pacskovszky József az Esti Kornél-filmjéhez már nem is választhatott mást fôszereplônek. Mi volt az oka a film egyértelmû sikerének?
– Pacskovszky nagyon jó forgatókönyvet írt a novellákból, Gózon Francisco pedig kiválóan fényképezte a filmet. Bizonyára belejátszott a választásba az, hogy korábban foglalkoztam Kosztolányival, ez egyértelmû.

A kritikák mindenhol említik a feltûnô hasonlóságot a költô és ön között. Ön is észrevette korábban, vagy mások mondták elôször, hogy hasonlít rá?
– Ezt az ember észreveszi… Nekem is feltûnt, persze, de hát, ha egy filmben valaki Kosztolányit vagy legalábbis az alteregójának számító Estit játssza, valamennyire hasonlóvá kell lennie egyébként is. Amikor Jack Nicholson Eugene O’Neilt játszotta a Vörösökben, akkor ô is hasonlított rá. Természetesen van belsô, lelki hasonlóság is.

Nem olyan rég hangoskönyvet is kiadtak a novelláiból, szintén az ön hangjával. Mi a véleménye a hangoskönyvrôl?
– Minden kiadványnak örülök, amely vele foglalkozik, az viszont meglepett, hogy mennyi hangoskönyv van már a piacon. Azt kell mondanom, sokszor a minôség rovására is megy, hiszen nem mindig az tolmácsolja az adott mûvet, aki valóban a legalkalmasabb volna rá.

Többször hívják még verset mondani. Van olyan Kosztolányi-vers, amit még nem mondott el, de nagyon szeretné?
– Nincs egy nagy kedvencem. A kései, nagy versei közül a Hajnali részegség vagy a Halotti beszéd nagyon nagy falatnak tûnt korábban. Addig-addig halogattam, hogy elmondjam ôket közönség elôtt (stúdióban már szavaltam), hogy ma már viszont kissé félek is tôlük. Nem is tudom, mi kellene hozzájuk.

Életkor? Tapasztalat?
– Igen, persze, de ugyanakkor fiatalabbnak is kellene lenni, bátorság kell az ilyen nagy versekhez, legalábbis ahhoz, hogy az ember kiálljon velük a közönség elé. Nehéz ez…

Foglalkozik manapság is Kosztolányival?
– Igen, és a következô találkozásunk nagyon érdekes lesz. A Kaláka együttes készített egy lemezt, amelyen a verseit adják elô megzenésítve. Megkerestek, hogy lépjek fel velük a MûPában. Az est során a zenés darabok között nem verseket fogok mondani, hanem azokból az írásaiból olvasok fel, amelyekben a magyar nyelvrôl elmélkedik. Azt hiszem, ô volt Arany János mellett a legnagyobb nyelvmûvészünk.

Spiró György a Pacsirtáról és az Esti Kornélról

Gyönyörû alkotás a Pacsirta, szívszorító, bölcs, emberi. Benne van a régi Magyarország vidéki életének minden kilátástalansága és szorongató, elnyomott életvágya. Ezt a világot, ezeket a kisszerûségbe tört embereket Kosztolányi kegyetlenül és részvéttel szereti. Minden mondata tökéletes: pontos, vesébe látó, finoman ironikus. Sárszeg, ahol a látszólag cselekménytelen történet zajlik, minden magyar kisvárost képvisel. Alig vázolja a mellékszereplôit, de mindegyik eleven. Éppen csak jelzi a város színtereit, és mindet látjuk magunk elôtt. A szereplôk megszólalásai tökéletesek: ôk beszélnek, nem a szerzô. Látszólag eseménytelen a regény: egy öregedô házaspár csúnya, már szintén öregedô lánya egy hétre elutazik, a szülôk magukra maradnak és kirúgnak a hámból, majd a lány visszajön, nem történt semmi, de közben lezajlott a végzetdráma, és valamennyien végleg lemondanak az életrôl. Ezt az egyszerûséget a legnagyobb mûvészi fegyelem képes csak létrehozni. Olvassák el minden mondatát ráérôsen ízlelgetve, minden jelzôjét figyelmesen megszemlélve, nagyon megéri: egyszerre fognak sírni és nevetni. Aki ezt eléri, annak a legnagyobbak között a helye.

Az Esti Kornél novelláiban a másik, a léha Kosztolányi hol szellemesebben, hol linkebben, többnyire önsajnálattól megilletôdve sorolja alteregója, vagyis irodalmi mása csattanóra kihegyezett kalandjait. Jól fogyasztható fecsegés, némelyiknek valóságalapja is van, de csak a felszínt csiklandja – ezért is népszerû. Ugyanaz a szerzô, ugyanaz a tehetség, de a kitûzött cél más: nem az emberi lét komoly, tragikus ábrázolása, hanem irodalmi játék. Számomra a tanulság: nem a tehetség dönt, hanem a szándék. A szerzônek a legnagyobb célt érdemes kitûznie, és az alakjait ajánlatos komolyan vennie.

Kosztolányié a legszebb vers

• A kolozsvári Korunk címû lap 2001-ben intézett körkérdést több mint száz költôhöz, irodalomtörténészhez, kritikushoz, amelyben arra kérte ôket, hogy nevezzék meg az általuk legszebbnek tartott tíz XX. századi magyar verset. A végül 103 választ számaiban folyamatosan közlô lap megjelentette a listák mellett a válaszolók indoklásait is. A körkérdésre adott válaszok a teljes magyar nyelvterületrôl érkeztek. 2002-ben kötetet is szerkesztettek a versekbôl, amely A teremtmények arca címmel jelent meg. Sokan nem tartották komolynak a kezdeményezést, mégis, a végeredmény meglehetôsen érdekesre sikeredett. 

A verscímek említésének száma alapján a huszadik század legszebb magyar verse Kosztolányi Dezsô: Hajnali részegsége lett 35 szavazattal, megelôzve Pilinszky János: Apokrif címû klasszikusát (33 szavazat), József Attila Eszmélet címû versét (23 szavazat). Kosztolányitól a Halotti beszéd, az Ének a semmirôl és a Szeptemberi áhítat szerepel még az élbolyban. Ha viszont a költôk „versenyét” nézzük, akkor ott már József Attila vezet nagy fölénnyel, 103 említéssel, míg Adyt és Kosztolányit egyaránt 73 helyen lelhetjük fel.

Megfilmesített regények

Kosztolányi több regényébôl is készült film, igaz csak elég késôn, 1958-ban az elsô: Fábri Zoltán kísérelte meg feldolgozni az Édes Annát. Vállalkozása félsiker, vannak, akik dicsérik, de például Cannes-ban megbukott a film. Késôbb Ranódy László két regényt is vászonra vitt: 1964-ben a Pacsirtát, majd 1966-ban az Aranysárkányt. Végül 1990-ben egy tévéfilm is készült az Édes Annából.
Ranódy mindkét filmjét elképesztôen nagy nevekkel készítette el. A Pacsirta szereposztása parádés, hiszen Vajkay Ákost Páger Antal játszotta, aki a szerep megformálásáért Cannes-ban a legjobb férfialakítás díját kapta! A feleséget Tolnay Klári, a címszereplô lányukat Nagy Anna alakította. Mellettük olyan nevek bukkannak fel a stáblistán mint Darvas Iván, Törôcsik Mari, Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc vagy Bara Margit. Az utóbbi három színész az Aranysárkányban is játszott, Mensáros László és Béres Ilona mellett. Mindkét filmet Illés György fényképezte. A Pacsirtát egyébként Cannes-ban Arany Pálma-díjra is jelölték, amit végül nem kapott meg. Ettôl függetlenül – fôként a kiváló színészi alakításoknak köszönhetôen – kiváló lélektani film született.

Érdekességek

• 1931-ben Londonban fogadja Rothermere lord, aki ezer angol fontot ajánl fel az abban az évben megjelent legjobb magyar mû szerzôjének. Kosztolányi, Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond között osztja meg a díjat.
• Egy alkalommal Doornban interjút készített II. Vilmossal, a számûzött német császárral.
• 1932-ben francia becsületrenddel tüntették ki.

• Ezt írta 1909-ben Belgrádban egy tüntetés láttán: „Aki látta ezt az esti fölvonulást, nem tud többet mosolyogni a balkáni operett-királyságon. Inkább egy kérdés izgatja, amit szeretne odakiáltani a rongyos csapatnak. Hova rohantok, szegény, fiatal szerb fiúk? Annyi átok, annyi kulturálatlanság és háború után, ugyan kivel akartok még háborút viselni? Nem harcoltok-e naponta a ti ôsi bajaitokkal? Nem haltok meg más életetekben, itt, ebben az elhagyott fészekben, amely a ti büszkeségetek? A Száva és a Duna csípôs lehelete részegített meg, a tavaszi áradás láza, vagy a forradalmas március? Beszéljetek, miért akartok meghalni? Miért?”

Kosztolányiról írták:

• „Ez az alak, az ô másik énje, az ô érzelmes és polgári énjének csúfondáros és korlátlan mása, aki kimondja és fôképpen megteszi mindazt, amit ô szeretne, a tizenkilencedik századvég regényesen szabad életét éli Kosztolányi Dezsô helyett, aki csak ül az íróasztalnál, és dolgozik, dolgozik, végzi mindennapi robotját a háború utáni társadalom, a pénzkeresés s a családi élet jármába törve”.
(Kosztolányi Dezsôné Esti Kornélról)

• „Lámpással kell keresni olyan magyar versolvasót, aki ne szeretné Kosztolányit. Ha váratlanul elhangzik a neve valahol, minden arcon átfut egy kis derû, mintha ki-ki egy kedves, családi emlékére gondolna, vagy egy friss, tengerparti utazásra. Népszerûsége intim, személyes, és hogyne volna az, hiszen maga volt a személyes szeretetreméltóság, két lábon járó cáfolata annak a felmerülô lélektani elméletnek, miszerint a mûvészet kompenzáció, hogy a mûvész életbeli hátrányait, fogyatékosságait egyensúlyozza mûvével; a mi költônk körül – legalábbis egy idôben – semmi efféle árnyék, a mi költônk szép, nagy tehetségû, daliás, családjának becegyereke, nôi karokkal koszorúzott, férfibarátsággal övezett, elitsiker és közönségsiker gyors hódítója.” (Nemes Nagy Ágnes)

• „Kosztolányiról beszéltem, aki nem mester, mert mester nincs, nem példa, mert Babits Mihály a példa, nem a legnagyobb, mert Móricz Zsigmond a legnagyobb, ha volna legnagyobb, de ô áll a legközelebb hozzánk, ô, a bátyánk, aki ezt mondja nekünk: Kissé lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim” (Esterházy Péter)

• „Kosztolányi Európa-képében ez a sokféleség és ez a végsô egység uralkodik: ennek a gazdag változatosságnak és a változatokat átfogó egyetemes európai identitásnak a felismerése vagy inkább: a megérzése formálta az ô tudatos Európa-kultuszát és Európa-értelmezését, amely értelmezésben magától értetôdôen adott helyet és szerepet a magyarságnak, a magyar kultúrának is.” (Pomogáts Béla)

Halkan szitál a tört fény címmel a Kosztolányi Dezsôrôl készült valamennyi fénykép látható a Petôfi Irodalmi Múzeumban, Budapesten. A kiállításon látható fényképek közgyûjtemények és magánszemélyek eredeti Kosztolányi-fotóanyagát, valamint az író életében a nyomtatott sajtóban megjelent felvételeit regisztrálja. Mindazok számára, akikben él egyfajta kép az íróról, a könyv a játék izgalmát is kínálja: kedvükre kiegészíthetik, színezhetik és talán formálhatják is az általuk ôrzött Kosztolányi-képet. A kiállítást Kovács Ida irodalomtörténész rendezte. A múzeum elsô ízben meg is jelentette Kosztolányi fényképeit. A kötet megjele- néséhez kapcsolódik az azonos címet viselô kiállítás.

A kötetek megvételéről további információ: metrokonyvtar.metro.hu/