Ez ugyanis egyrészről a munkáltatói jogok elvonását jelentené, másrészről pedig lehetővé tenné, hogy a szubjektív értékítéletet bevigyék a minősítési eljárásba.
A PSZ rámutatott arra, hogy ez a minősítési rendszer lényegében a korábbi szakfelügyeleti rendszernél is erősebb számonkérést jelent, s a feltételeket vizsgáló bizottság bármilyen döntést hozhat. Kifogásolják azt is, hogy a rendszer nem kíván jogorvoslati lehetőséget biztosítani. A kiadott kötelező tantervek megtartását, a meg nem fogalmazott erkölcsi elvárásokat kéri számon, számos folyamatos munkáltatói kötelezettség mellett.
A Pedagógusok Szakszervezete kiemelte, hogy nem véleményezője akar lenni egy életpályamodell-koncepciónak, hanem azt igényli, hogy bevonják annak kidolgozásába.



Logikai játék a számokkal

