Júliusban Magyarországra jön a Rolling Stones

Budapesten lép fel július végén a Rolling Stones - jelentették be csütörtök este Londonban. Az együttes egész nyáron át tartó európai turnéja július 20-án érkezik Magyarországra; a koncertet a Puskás Ferenc Stadionban rendezik.
A Rolling Stones 1962-ben alakult, amikor két korábbi iskolatárs, Mick Jagger és Keith Richards találkozkott Brian Jonesszal. A formációt Brian Muddy Watres „Rollin’ Stone” című dala után nevezte el.  Ez már mind rock történelem! Az élő legenda több mint negyven éves pályafutás után a világ leglenyűgözőbb és legerőteljesebb rock ’n’ roll show-jával közelít felénk Európa leghíresebb stadionjain és helyszínein keresztül A Rolling Stones – A Bigger Bang European Tour 2007. július 20-án gördül be a Puskás Ferenc Stadionba. 

Az európai turné várakozások már most óriásira nőttek a Stones Észak-Amerikai fergeteges kritikái és teltházas fellépései nyomán. A ’Bigger Bang’ világturné 2005 augusztusában nyitott Bostonban, ahol a Stones egy lélegzetelállító produkcióval rengette meg a Fenway Park Stadiont. A kritikák egyöntetűen csodálatot fejeztek ki, az egyedülálló túláradottság és teljes elragadtatás jellemzi azóta is az élő Rolling Stones élményt. „A rajongók számára ez lesz az eddigi legszenzációsabb turné.” -  mondta Michael Cohl, turné igazgató.

A turné úgy gördült végig Észak-Amerikán, mint egy megállíthatatlan lokomotív, a bostoni fellépés óta mind több dicséretet zsebelve be. Az elkötelezett rajongók és kritikusok üdvözítették Mick Jaggernek, mint a világ legjobb rock frontemberének kisugárzását, Keith Richards félelmetes pezsgését a legnagyobb gitár mesterként, Ronnie Wood birlliáns gitár intrikáit és a gépház impozáns energiáját, amit Charlie Watts testesít meg.
Metro Life Panel

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest