Ne csak lájkoljon, fejezze ki érzelmeit is

Öt új gombbal támad a Facebook. A „dislike” gombról már régóta pletykáltak, de a közösségi oldal fejlesztői ennél tovább mentek.
A „Nem tetszik” funkcióra nagyon régóta vágytak a felhasználók, akiknek végül most is „csalódniuk” kellett. A Facebook ugyanis nem ezt vezette be, hanem a hangulatunkat, érzelmünket kifejező lájkolás lehetőségét.

A szolgáltatást – a tesztüzemet követően – már Magyarországon is bekapcsolták, így azonnal – akár ennél a cikknél is –, kipróbálhatjuk, hogyan működik. Csak a már régóta ismert „Like” gomb fölé kell tartani az egeret, és máris megjelennek a hangulatjelek.

Az alábbi gombok közül választhatunk: a klasszikus „Tetszik”, és az újdonságok: „Imádom”, „Vicces”, „Hűha”, „Szomorú” és „Dühítő”. Az utóbbival tudjuk kifejezni nemtetszésünket, így végső soron ez lett a „dislike” gomb.



Sok olyan hír vagy bejegyzés is kikerül a felhasználók oldalaira, amelyek rossz hírekről, negatív dolgokról szólnak, az ezekre való reagálást segíti elő a „Szomorú” hangulatot kifejező gomb. Ezzel a közösségi oldal egy régi dilemmáját oldották meg.

Az újítás a mobilunkról is működik, ehhez azonban frissíteni kell a Facebook applikációját. A telefonos böngészőkből is használhatók a gombok, az érintőképernyőkön hosszan kell megérinteni a „Tetszik” funkciót, és máris megjelennek a hangulatjelek. Ne emeljük fel az ujjunkat, húzzuk rá a menüsoron az általunk kiválasztott jelre. Ezután már elengedhetjük a képernyőt.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu