Orbán: csak fejlesztésre vehessen fel hitelt az állam

A miniszterelnök azt kérte a nemzetgazdasági minisztertől, a 2017-es költségvetést próbálja meg úgy elkészíteni, hogy csak fejlesztésre lehessen hitelt felvenni, az állam működtetésére és fenntartására pedig ne lehessen többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll. Orbán Viktor erről csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján számolt be. A fórumon a kormányfő felvetette a cafeteria készpénzesítését, és tájékoztatott az új európai uniós pályázati döntési rendszerről is.
A jövő évi költségvetés "kettéválasztásával", vagyis a működési-fenntartási, valamint a fejlesztési költségek elkülönítésével lehet eljutni oda, hogy egy-két éven belül az egész büdzsé "valóságosan nullás költségvetés" legyen. Azaz amelyben nincs hiány, inkább többlet van benne - fejtette ki Orbán Viktor a gazdasági élet szereplői előtt tartott csaknem egyórás beszédében.

"Nem költünk többet, mint amennyi bevételünk van" - szavai szerint ezzel érhető el az abszolút számban vett államadósság-csökkentés.

A kormányfő a magyar gazdaság érdekei közé sorolta a gazdasági növekedés 3 százalék fölé emelését, szerinte már az idén meg kell próbálni "a 3 százalék szintjéig felemelni" a bővülés mértékét.

Szólt a bürokráciacsökkentésről is, amellyel kapcsolatban szerinte azt kell világossá tenni: "mindenkire szükségünk van, a bürokratákra is, csak nem ott, ahol eddig dolgoztak", hanem a gazdaságban.

A bérekre kitérve megerősítette: a béremelések mögött gazdasági fedezetnek kell állnia. Ezzel összefüggésben - mint egy nem hagyományos eszközt - felvetette a cafeteria készpénzesítését.

A kettős bérezést is felvetette

Az államháztartás hiány nélküli működését nevezte a költségvetés-politika jövőbeli céljának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Ezt magyarázva felidézte, hogy az Európai Bizottság "szétzúzta" a magyar cafeteriarendszert. Szerinte ezért kell felvetni annak lehetőségét, hogy az eddig "rejtett" kettős javadalmazási rendszert nyílttá tegyék. A kettős bérrendszer intézményében "van egy rendesen járulékoltatott alapbér, és van fölötte egy másik bér, amelyre azonban az állam nem szed járulékot" - mondta.

"Kezdjük azzal, hogy a cafeteriát 2017. január 1-jével rögtön készpénzesítjük" - fogalmazott. Orbán Viktor szerint "ha már az EU döntése miatt úgysem lehet fenntartani a cafeteriarendszert, akkor a legegyszerűbb lenne, ha odaadnánk pénzben".

Megjegyezte: ma ez az egyetlen módszer, ami a gazdaság teljesítményénél nagyobb arányú bérnövekedést tesz lehetővé, azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez az összeg nem számít bele a nyugdíjba.

A kettős bérrendszer kockázatának azt tartja, hogy "az innovatív magyar vállalkozók" az alapbért "felnyomják" a második kategóriába.

A közfoglalkoztatási rendszerről szólva felhívta a figyelmet: még mindig vannak - körülbelül 200 ezren -, akik a közmunkában sem vesznek részt, noha a magyar költségvetés 2017-ben már képes előállítani azt a forrást, amelyből mindenkinek munkát tudnának adni.

Ezért azoknak, akiknek az állapota nem engedi meg, hogy a jelenlegi közfoglalkoztatásban részt vegyenek, új foglalkoztatási formát kell bevezetni még kisebb követelményekkel - szorgalmazta.

Közmunka=kevesebb bűncselekmény

A közmunkaprogram másodlagos hozadékai közé sorolta, hogy kevesebben követnek el bűncselekményt, kevesebben vannak börtönben, és a gyermekek is másképpen nevelődnek, ha azt látják, hogy a szülő reggel elmegy dolgozni.

Új döntési rendszer az uniós pályázatoknál

Magyarország versenyképességi fordulat előtt áll, a következő 20-25 év az ország felzárkózásának időszaka lesz - mondta Matolcsy György.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy a kormány szerdán úgy határozott: új döntési rendszert vezet be az uniós pályázatoknál. Ennek értelmében a korábban kiszervezett pályázati döntési rendszert megszüntetik, és - önkéntes jelentkezés alapján, plusz fizetésért - felállítanak egy, az államigazgatásban dolgozókból álló, nyilvános pályázatbíráló szaknévsort. A kormányfő szerint ez a szisztéma - az, hogy ezek az emberek bírálnak majd el minden pályázatot - gyorsabb és átláthatóbb lesz.

Az EU-s forrásokról szólva megerősítette azt az álláspontját, hogy Magyarország nem tartozik hálával a neki juttatott uniós pénzekért, ez nem ajándék, hanem "jól kigondolt, közös üzleti érdek".

Beszámolt arról is, hogy a kormány Európa legnagyobb iparipark-fejlesztési programját indította el, számításaik szerint 2,5-3 év alatt 150 milliárd forintot fordítanak új ipari parkok építésére, meglévők bővítésére.

A kivándorlás megakadályozhatatlan, a hazahozatalra kell koncentrálni

Orbán Viktor kitért a külföldön élő fiatalokra, megakadályozhatatlannak nevezte, hogy a bátrak és vállalkozóképesek külföldre menjenek. Szerinte a kérdés az, hogy hazajönnek-e. Ehhez kell "sütnivaló", megfelelő gazdaságpolitika - mondta.

A jelenlegi politikai alaphelyzetet úgy értékelte, hogy az üzlet-, piac-, növekedés-, foglalkoztatás- és versenyképesség-barát. Az Európai Bizottság szerint sincs pénzügyi egyensúlytalanság Magyarországon - jelezte, megjegyezve ugyanakkor, hogy egymás után nyernek szocialista kormányok Európában, aminek következményei vannak a pénzügyi egyensúlyra nézve. Példaként említette a portugál adatokat.

Össze kell válogatni a jó megoldásokat

A kormányfő ismét kiállt amellett, hogy a magyar gazdaságpolitikának össze kell válogatnia a jó megoldásokat a világból, és azokból kell megalkotnia a legjobb magyar gazdasági modellt. Szerinte azonban ebben "a nyugati mainstreamnek mondott gondolkodásmód lefogja a kezünket és a szellemünket". Jelezte ugyanakkor, a nyugati közvéleményben "a mainstream megoldások iránti nyomás" még nagyobb, mint Magyarországon, vagyis a vita szabadsága ügyében "jobban állunk, mint ők".

Beszéde végén a veszélyekről szólt, ezek között említve a migrációt - amelynek kivédése szerinte óriási versenyelőnyt jelenthet -, valamint az az EU stagnálását, amelyhez alkalmazkodni kell.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu