Támogatják a kis- és középvállalkozásokat

A kormány elrendelte, hogy a nemzeti fejlesztési-, a nemzetgazdasági-, valamint a külügyminiszter, továbbá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke kezdjen egyeztetést az az uniós források kis- és középvállalkozások versenyképességét szolgáló átcsoportosításáról.
A hivatalos lap internetes változatán péntek délutántól olvasható kormányhatározat tartalmazza azt is, a kormány egyetért azzal, hogy — az Új Széchenyi Terv irányvonalának megfelelő — új pályázati felhívásokat kell megjelentetni a hazai kis- és középvállalkozások forrásellátásának javítása érdekében a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Regionális Operatív Programok keretében.

A kormány elrendelte továbbá - a hazai kis- és középvállalkozások forrásellátásának javítása érdekében - a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-magyarországi Operatív Program 2009—2010. évekre vonatkozó akciótervei módosításának előkészítését, az Új Széchenyi Terv irányvonalának megfelelően.

A határozat ismerteti azt a kormányzati szándékot is, amely szerint — a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása érdekében — a pályázati rendszer egyszerűsítését eredményező javaslatcsomagot kell kidolgozni.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
DrSport
PCLand.hu