Átrendeződtek a lakossági megtakarítások

Az elmúlt egy évben már trendként értékelhető, hogy a banki megtakarításokkal rendelkezők a hosszabb távú megoldásokat választják - számolt be tapasztalatairól Komócsi Sándor, az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyvezető igazgatója a Pioneer Alapkezelő és UniCredit Bank közösen szervezett sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Mint Komócsi Sándor elmondta, a megtakarítási szerkezet az utóbbi hónapokban szinte folyamatosan változott, az éven túli lekötések aránya megnőtt.

Az első félévben az éven túli betétek állománya átlagosan 6 százalékkal, a 2 éven túli betéteké pedig mintegy 10 százalékkal nőtt a piacon. Az átrendeződés hatására a bankrendszerben az éven túli lakossági betétek aránya a lekötött betéteken belül 11 százalékra emelkedett.
Komócsi Sándor szerint a befektetők hosszabb távú gondolkozása, a bizalom visszatérését is mutatja.
Szavai szerint mivel a válság fokozta az óvatosságot, a tőkevédelem a lakossági megtakarítók számára szinte alapelvárás lett.

Vizkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt mondta: ezek az elvárások egyértelműen kijelölik az irányt. Meg kell tudni dolgozni a jó hozamokért, miközben a tőke védelmét is biztosítani kell - jegyezte meg.

A hazai alap- és vagyonkezeléssel foglalkozó Pioneer kiterjedt portfóliókezelési tevékenységet végez. Az alapkezelő a világ 31 országában, 2.400 alkalmazottal működő, több mint 180 befektetési alapban mintegy 190 milliárd eurót kezelő Pioneer Investments nemzetközi hálózatának tagja. A Pioneer Investments az UniCredit Bankcsoport tagja.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest