Matolcsy György bejelentése szerint az államháztartás egyenlege 750 milliárd forinttal javul a 2012-es költségvetésben, amelynek keretében összesen 300 milliárd forintos tartalékot képez a kormány.
Elmondta, hogy ebből 150 milliárd forint kerül az Országvédelmi Alapba, amelyet a 25 százalékos áfakulcs 27 százalékra való emelésével teremtenek elő.
LMP: Matolcsy Györgynek elgurult a gyógyszere
Az LMP véleménye szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az elmúlt húsz év legnagyobb megszorító csomagját jelentette be - reagált a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra az MTI-nek Vágó Gábor.A párt választmányi szóvivője azt mondta, "úgy tűnik, hogy Matolcsy Györgynek teljes mértékben elgurult a gyógyszere", és kijelentette, hogy erre a csomagra nem lenne szükség. Szavai szerint ugyanis csak az egykulcsos adóval "ütött lyukat foltozgatják már egy éve, ilyen szintű megszorításokkal, havi szintű adóemelésekkel".
Vágó Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy az áfakulcs az Európai Unión belül sehol sem éri el a 27 százalékot. Véleménye szerint a bejelentett áfaemelés rontja a fizetési fegyelmet, a tej és a kenyér kivételével az élelmiszereket is drágítja majd és lassítja a növekedést.
"Az Orbán-kormány végérvényesen lemondott az emberekről" - összegezte véleményét a szóvivő, aki szerint "teljes a fejetlenség és a koncepciótlanság, ezen a héten már ez a második adócsomag, amivel előáll a kormány".
Felhívta a figyelmet arra is, hogy amikor a Bajnai-kormány áfaemelésekről döntött, akkor Szijjártó Péter ígéretet tett arra, hogy kormányra kerülve homlokegyenest ellenkező politikát folytatnak majd és amint tudják visszavonják elődjüknek ezt az intézkedését. Az LMP szóvivője szerint viszont ehelyett "a megszorító csomaggal tromfolnak".
Saját javaslatukra utalva azt mondta, hogy az LMP egy zöld fordulat keretében visszaállítaná a progresszív adózást, négy százalékkal csökkentené az élőmunkát terhelő járulékokat, miközben egy ökológiai adóreform keretében a szennyezőkkel fizettetnék meg a környezetterhelés kárait.
MSZP: a szegénység költségvetése
Az MSZP szerint a növekvő árak és a szegénység költségvetése lesz a jövő évi büdzsé - közölte Józsa István, a parlament gazdasági bizottságának szocialista alelnöke a nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentésére reagálva.Az MSZP szerint a költségvetési terv az eddig is növekvő árakhoz és csökkenő keresetekhez vezető kormányzati gazdaságpolitika folytatása - mondta az MTI-nek Józsa István, a parlament gazdasági bizottságának szocialista alelnöke. "A forgalmi adó a szegények adója, márpedig a 27 százalékos áfa a legmagasabb lesz Európában" - jegyezte meg.
Hogy a gazdasági tárca 1,5 százalékos növekedéssel számol jövőre, Józsa István szerint azt jelzi, hogy már a kabinet sem hisz gazdaságpolitikájának sikerében. Hozzátette azonban, hogy még ez a becslés is optimistának bizonyulhat, a kormány ugyanis nem teremti meg a növekedés feltételeit.
Kétségesnek nevezte azt is, hogy a bevételi tervek teljesülnek-e, így valóban sikerül-e az államháztartási egyenleget 750 milliárd forinttal javítani, illetve hogy összejön-e a tervezett 150 milliárd forintos tartalék.
A szocialista politikus kifogásolta, hogy a kormány - a szerinte a gazdaságélénkítéshez szükséges járulékcsökkentés helyett - többletbevételekhez akar jutni például a munkaadói egészségügyi járulék növelésével.
Józsa István a nemzetgazdasági miniszter bejelentéseivel kapcsolatban úgy összegzett: bár a kormány tagjai továbbra is kerülik a megszorítás kifejezést, a jövő évi költségvetés főbb számai "nadrágszíj-politikát" vetítenek előre.
Jobbik: a gazdagok kormánya ismét a kisemberekkel és a középosztállyal fizetteti meg a válság árát
A gazdagoknak kedvező egykulcsos adórendszer és az erőltetett államadósság-visszafizetés árát ismét a szegényekkel és a középosztállyal fizettetik meg. Az Európában eddig is példátlanul magas ÁFA-kulcs még magasabbra emelésének hatását mindenki a zsebén fogja érezni, mivel azt a kereskedők hamar beépítik a bolti árakba.De a "szegények adóját" az emiatt megnövekvő infláció révén is beszedi az állam. Az infláció növelése régi trükk az államháztartás egyensúlyának javítására: a kiadások szinten tartása mellett növeli az adóbevételeket.
Mindennek árát az emberek fizetik meg. Szintén az alacsony jövedelműeket sújtja az adójóváírás kivezetése, ami tovább növeli a különbséget gazdagok és szegények között. A Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy a gazdagok kormánya ismét a kisemberekkel és a középosztállyal fizetteti meg a válság árát.
A válságból csak az államadósság-szolgálat könnyítésével, a valóban magyar gazdaság fejlesztésével, a foglalkoztatás bővítésével és széleskörű bérfelzárkóztatással lehet kijutni.



Logikai játék a számokkal

