Szombaton kezdődik az 1-es villamosvonal felújítása Budapesten

Szombaton indul a budapesti 1-es villamosvonal több mint két éven át tartó felújítása, emiatt jelentős forgalmi változásokra kell számítani, az Árpád híd és a Róbert Károly körút áteresztő képessége is csökkenni fog.
A felújítást bemutató pénteki sajtótájékoztatón Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, az előző városvezetés régi adósságát törlesztik ezzel a beruházással, mivel 1984 óta nem volt jelentős felújítás a vonalon, és az eredetileg gyorsvillamosnak szánt vonalon ma gyakran 20 kilométer/órás sebességgel lehet csak haladni.

Kifejtette, hogy az 1-es és a 3-as villamosvonal felújítása összesen 41 milliárd forintba kerül, amelynek 94 százalékát uniós forrásból biztosítják. A felújítás első szakasza a Kerepesi útig tart: december 15-ig a Lehel utcáig újulnak meg a vágányok, a felsővezetékek, az áramellátási rendszerek és peronok. Ez idő alatt az 1-es villamosok csak a Közvágóhíd és a Lehel utca között közlekednek, a Bécsi útig pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A munkák ezt követően a Lehel utca és a Kerepesi út közötti szakaszon folytatódnak 2014 nyarán.

Szeneczey Balázs ismertetése szerint a Kerepesi útig tartó szakasz felújítása 14 milliárd forintba kerül. A teljes vonal felújítása és Fehérvári útig való meghosszabbítása után a menetidő 48 perc lesz, míg most a Közvágóhídig 45 perc alatt lehet eljutni a Bécsi úttól.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón a szerelvények pótlásával kapcsolatban azt mondta, hogy az Árpád hídon és a Róbert Károly körúton irányonként három helyett két forgalmi sávot lehet használni jövő tavaszig, a Lehel utcai és Váci úti csomópontban pedig több helyen nem lehet majd balra kanyarodni.

A villamosokat két járat, az 1V és a 101V pótolja majd, előbbi a Bécsi út és a Lehel utca, utóbbi pedig a Bogdáni út és a Lehel utca között közlekedik. Vitézy Dávid elmondása szerint a Szentlélek tér kiszolgálása csak a 101V busszal lehetséges, ezért indítottak két járatot. Jelezte ugyanakkor, hogy a pótlási rend több ütemben változik majd, de 2014-ben egész évben vágányzárra kell számítani ezen a vonalon.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ehhez hozzátette, hogy úgy szervezték meg a pótlást, hogy nagyobb kapacitást biztosítsanak, mint a villamosok. Hét közben 36, hétvégén pedig 14 csuklós buszt fognak közlekedtetni, a kezdeti időszakban ezekből hét lesz alacsonypadlós.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan