Megegyezésig marad a taxisdemonstráció

Nyitottak vagyunk az egyeztetésre és a megegyezésre, de a megegyezésig maradunk az utakon - mondta Gelencsér Zsolt, a fővárosi taxistüntetés egyik szervezője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A szervező a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatón bejelentette: felkérték Juhász Pétert, az Együtt alelnökét, hogy közvetítsen a szereplők között, vonja be a politikai pártokat a megoldáskeresésbe annak érdekében, hogy ügyüknek nagyobb legyen a társadalmi támogatottsága. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a rendezvény továbbra is politikamentes.
 

Londonban engedik, a németek és a spanyolok betiltották – cikkünk az Uberről és a tüntetésről.


Gelencsér Zsolt ismertette a tüntetők követeléseit is, például, hogy minden érintett egyetértésével alakítsák át a személyszállítás szabályozását. Követelik azt is, hogy haladéktalanul kezdődjön szakmai egyeztetés a főváros, a kormány és a tüntetők között. A kormány péntekig hívja össze az egyeztetést, jövő hét végéig pedig szülessen megállapodás, "mert ha nem, országossá terjesztik ki az akciót" - mondta.

Azt szeretnék, ha versenyhelyzet lenne és minden személyszállítással foglalkozó szereplőre azonos feltételek vonatkoznának - jelentette ki, hozzátéve: a törvénynek betarthatónak kell lennie és be is kell tartatni.

Az Uber üdvözli a kormány álláspontját, miszerint új, modern szabályozási keretre van szükség - közölte a közösségi személyszállító szolgáltató szerdán.

Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője (középen) és Juhász Péter, az Együtt alelnöke (középen jobbról) nyilatkozik a sajtónak az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok demonstrációjának helyszínén (MTI)

Juhász Péter, az Együtt alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, maga sem szeretné, ha pártpolitikai síkra terelődne az ügy. Nem a piac egyes szereplői ellen kell fellépni, hanem azzal szemben, aki a szabályozást hozza és lehetővé teszi, hogy ne egyenlő feltételekkel, ne a szabad verseny keretei között dolgozzanak a szereplők - fogalmazott.

Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy amíg központilag szabályozzák a taxisoknak a szolgáltatás árát, addig van olyan piaci szereplő, aki változtatja az árait. Elfogadhatatlannak nevezte az is, hogy a taxisoknak akár 6-800 ezer forintot is fizetniük kell egy évben és szigorú ellenőrzéseket kapnak, míg mások nem.

Ugyanakkor - mondta - nem az a megoldás, hogy mások is megkapják ezeket az elviselhetetlen terheket. Jelezte: a taxisok nyitottak arra, hogy megfelelő ellenőrzés mellett végezzék a munkájukat, viszont elvárják, hogy "mások is ugyanezt kapják", de nyitottak arra is, hogy az árakat szabadítsák fel és legyen szabad verseny.

Szólt arról is, hogy a törvénykezésnek igazodnia kell a két év alatt megváltozott piaci helyzethez, és változtatnia kell a törvényi szabályozáson.

Juhász Péter szerint az állam és a főváros a saját érdekében járt el, amikor szabályozta a taxispiacot, az volt a cél, hogy "fideszes oligarcháknak játsszák át".

Hangsúlyozta: a tüntetés a szabad piac követeléséről szól, és ebben ő mindig elől fog állni. Megjegyezte: a szabad piac minden magyarnak és minden demokratikus pártnak közös ügye.

Tuzson: igazuk van a taxisoknak

A Franciaországban betiltott Uber a taxisofőröknek is megnyitná a szolgáltatását.

A kormány álláspontja szerint igazuk van a Budapesten demonstráló taxisoknak - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján, miután a kabinet megtárgyalta a taxisok ügyét.

Fontos, hogy Magyarországon mindenki egyenlő feltételek mellett folytathassa az ilyen típusú személyszállítást - mondta Tuzson Bence, közölve, hogy a kormány ezért szigorú, mindenkire egységes szabályozás megalkotását látja indokoltnak.

A kabinet tárgyalásokat kezd a taxisokkal, ezek két mederben zajlanak majd. Egyrészt egy hosszú távú, mindenkinek előnyös szabályozást akarnak, amely szabálysértési szankciókat is tartalmaz és adózási szempontból is végrehajtható. Másrészt - amíg ez nem születik meg, ami minimum másfél hónap - egy olyan átmeneti rendszerre van szükség, amely alapján szankciók vezethetők be azokkal szemben, akik megsértik a jelenlegi jogszabályokat - közölte az államtitkár, aki az átmeneti rendszer várható elemei között említette az adóhatósági ellenőrzéseket.

A kormány arra kéri a taxisszervezeteket, hogy függesszék fel a demonstrációjukat, kezdjék meg a tárgyalásokat, amelyek folytatására a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot hatalmazta fel a kabinet.

Arra a kérdésre, hogy be fogják-e tiltani az Ubert, Tuzson Bence azt felelte: nem betiltásról van szó, hanem egységes feltételekről, arról, hogy a szigorú személyszállítási előírások legyenek érvényesek mindenkire.

Tuzson Bence hangsúlyozta, egységes szigorításra van szükség, mindenkire egyformán érvényesnek kell lennie a szabályoknak. Hozzátette: a folyamatnak az is lehet a vége, hogy ha az Uber nem tartja be a szabályokat, akkor betilthatják.

Hozzáfűzte, hogy külön az Uberrel nem fognak tárgyalni, és nem hívják meg őket az egyeztetésekre.

A taxisok hétfő reggel óta akadályozzák a forgalmat Budapest belvárosában az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu