Komoly kritikák az új fővárosi költségvetésnek

Elfogadta a fővárosi önkormányzat idei összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A városvezetés szerint kiszámítható és stabil, az ellenzék szerint felélik a tartalékokat és Budapest már most válságban van.
Az elfogadott rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 228 milliárd 86 millió 173 ezer forintban, míg kiadásait 313 milliárd 529 millió 61 ezer forintban állapítja meg.

Az így keletkező 85 milliárd 442 millió 888 ezer forintos hiányt az előző év költségvetés 70 milliárd 442 millió 888 ezer forintos maradványának igénybevételével, valamint a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 15 milliárdból finanszírozzák.

A testület 21 igen, 7 nem szavazat ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadta el a költségvetést.

Emellett más fontos témákról is döntöttek:
• Az autók harmada kitiltható lenne szmogriadó esetén Budapestről.
• Megszavaztak a 2017-es vizes-vb-vel kapcsolatos fejlesztéseket.
Döntöttek a 3-as metróval és annak pótlóbuszaival kapcsolatban.
Fürdőfelújításokra hitelt vesznek fel.

Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: nehéz és feszített helyzetben gazdálkodik a fővárosi önkormányzat, a költségvetés biztosítja a főváros működését és a szükséges fejlesztéseket.

Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok kijelentette: a költségvetés stabil és kiszámítható.
 

Törvényességi vizsgálatot kezdeményez a Magyar Liberális Párt (MLP) a fővárosi költségvetés elfogadása miatt.​


Ezt Szabadai Viktor, az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke közölte kedden, kifejtve: a költségvetésben 12,4 milliárd forint szerepel bevételi oldalon, amely nem más, mint a közösségi közlekedés agglomerációs költsége; a büdzsé tehát tényként kezeli, hogy a kormány átveszi és állami fenntartásban működteti az agglomerációs közlekedést, noha nem született jogilag is érvényes, hivatalos megállapodás erről a kormány és a főváros vezetése között.

Kimerült tartalékok, kockázatot rejtő rezsicsökkentés, rossz központosítás

Budapest idei költségvetése valójában egy szegénységi bizonyítvány, hiszen az fejlesztésekre csak akkor hagy lehetőséget, ha azok elengedhetetlenül szükségesek. Tokody Marcell, a Jobbik budapesti képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a költségvetés sok helyen csökkentett kiadásokkal számol.

Példaként említette a környezetvédelmi alap támogatásának 68,5 százalékos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság finanszírozásnak 25 százalékos csökkentését, továbbá azt, hogy az önkormányzati feladatellátás tartaléka a korábbi 800 millió forintról nullára zuhant.

A közműcégek rezsicsökkentés miatti folyamatos kompenzációigénye további kockázatokat rejt a költségvetésben. A rezsicsökkentést ezzel tulajdonképpen az állampolgárok fizetik meg, csak nem közvetlenül, hanem az önkormányzaton keresztül.

A Jobbik képviselője szólt arról is, hogy a főváros oktatási és egészségügyi feladatainak korábbi állami átvállalása romló szolgáltatásokat hozott, ezért aggódva figyelik, hogy a kormány most a kéményseprést és a hulladékgazdálkodást is központosítani szeretné.

Segélyalap kellene az iskoláknak, nem kellene eladni a vagyontárgyakat

Az MSZP szerint a főváros idei költségvetése "nyílt beismerése annak, hogy Budapest kizárólag arra kap pénzt, amit Orbán Viktor és emberei jóváhagynak". Szaniszló Sándor, a szocialisták budapesti képviselője szerint az idei budapesti költségvetés 85 milliárd forintos hiányt állandósít, emellett 2010-hez képest további 200 milliárd forintos elvonást is tartalmaz, hiszen míg 2010-ban 535 milliárd forint volt a kiadási főösszeg, addig idén ez már csak 313 milliárd forint.

"A főváros emiatt garázsvásár módjára értékesíti a még piacképes vagyontárgyait" - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a városvezetésnek ehelyett a kormánytól vissza kellene vennie az elvett források nagyobb részét.

Az MSZP tízmillió forintos segélyalapot hozna létre a budapesti iskolák támogatására, amelyek "az elhibázott központosítás" miatt szavai szerint sokszor már fűtésszámláikat sem tudják fizetni.

Szaniszló Sándor mindemellett örömét fejezte ki amiatt, hogy Tarlós István főpolgármester leállította a Bálna épületének értékesítését.

Kétséges agglomerációs pénz, elfogadhatatlan buszgarázs-bezárás

Budapest válságban van és ezt jól mutatja az idei büdzséje is, amely egy válságköltségvetés. Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti képviselője szerint a városvezetés 2010 után letért arról az utról, amely a működési megtakarításokkal teremtett fedezetet a fejlesztésekre.

Kockázatként említette, hogy a bevételek között szerepel 12,6 milliárd forint, amelyet a kormány ígért meg az agglomerációs közlekedésre, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalata alapján ennek folyósítása kétséges.

Mint mondta, a közgyűlés azért vette le napirendjéről a 3-as metró pótlására szánt új buszok beszerzését, mert a kérdésben nincs egyetértés a főpolgármester és a Fidesz között. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy értesüléseik szerint felmerült az óbudai buszgarázs bezárása, ami 650 munkahelyet veszélyeztetne.

Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatója végén a csepeli HÉV villamosvonallá alakításának terve ellen tiltakozott arra hivatkozva, hogy a kérdésben egyetlen helyi lakos véleményét sem kérték ki.

Betarthatatlan szmogriadós korlátozások, aránytalan parkolási bevételek

A főváros vezetése a folyamatos vagyonfelélés ellenére csak több megalapozatlan bevétellel tudta elkészíteni Budapest idei költségvetését - mondta Csárdi Antal, az LMP budapesti képviselője, aki szerint a városvezetés aránytalanul magas parkolási bevételekkel számol. 

Elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a büdzsében szerepel a 12,6 milliárd forintos állami támogatás az agglomerációs közlekedésre, miközben arról nincs hivatalos megállapodás.

Kiemelte, hogy a 3-as metró felújítását csak úgy tartják elfogadhatónak, ha a vonal használatát a mozgáskorlátozottaknak is lehetővé teszik.

Csárdi Antal a rendőrség által betarthatatlannak nevezte a városvezetés szmogriadóról szóló javaslatát, amely az autók környezetvédelmi besorolása alapján vezetne be tiltásokat. Az LMP ezért azt javasolja, hogy Budapest térjen vissza ahhoz a gyakorlathoz, amelyben a páros és páratlan rendszámmal rendelkező autók csak váltott napokon közlekedhetnek a szmogriadó alatt.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu