Moziból közösségi tér: újra nyitva a Vörösmarty

Fogyatékosbarát kulturális központként éled újjá az épület.
Két éve úgy tűnt, végleg bezár a Vörösmarty mozi: most Törőcsik Mari alapítványa, a Fogadj örökbe egy macit! üzemelteti majd munkahelyteremtési programjában.

Premiermozi volt

A Vörösmarty 1936-ban Savoy moziként nyitotta meg kapuit egy négyszáz néző befogadására alkalmas teremmel, melynek teteje a lakóház belső körfolyosójára nyílt. Alig néhány évnyi békés munka után a háború nehezítette meg működését, 1950-ig pedig háromszor is átnevezték. Először Csaba, majd Ságvári, végül Vörösmarty lett a neve. A Mozivilág cikke szerint premiermoziként híresült el a fővárosi filmkedvelők körében. Mostoha sorsa azonban ekkor sem ért véget: csaknem tizenöt évig nem működhetett, mivel előbb felújítás miatt zárták be, majd ez többször is félbeszakadt, például a metróépítési munkálatok miatt. Mire az átépítési engedélyt megkapták, már a nyolcvanas éveket írták,  végül 1984-ben nyílt újra a mozi 274 fős teremmel.

A rendszerváltáskor artmozivá minősített Vörösmarty 1994-ben Dolby hangrendszert kapott, majd újra átalakították, két teremre bontva az eredeti egyet. A nagyteremben ekkor 120, míg a kicsiben 56 fő szórakozhatott. Az utolsó fejlesztés 2008-ban a digitális vetítőrendszer kialakítása volt. Vonzerejét a kifejezetten kedvező jegyárak jelentették, de az átalakuló mozizási szokásoknak két éve áldozatául esett, 2014 március végén bezárt. Ezt a szünetet töri meg a kultúrtér megnyitása.

Kultúrkomplexum lett

Az új Vörösmarty Premier KultCafé néven nyílik meg, 620 négyzetméteren többféle funkciót teljesítve. Meg akarták őrizni az artmozijelleget, ezért maradt a kisebb vetítőterem, de lesz itt kávézó, pékség, valamint varietéterem, amelyben koncerteket és egyéb kulturális rendezvényeket, programokat lehet tartani. Különlegessége a koncepciónak, hogy a mozit, a kávézót, a pékséget és a rendezvénytermet is megváltozott munkaképességű emberek fogják üzemeltetni. Az első időszakban 8-10 munkavállaló felel majd meg ezeknek a követelményeknek. A kultúrkomplexum korszerű fény- és vetítéstechnikát kapott, a moziteremnek vetítéstechnikája mellett a hangszigetelése is megújult. A felújítás tavaly márciustól őszig tartott, a teljes beruházás 150 millió forint volt.

Aukcióból újult meg

Eredetileg egy kávézó nyitását tervezték csak az alapítványnál, később fedezték fel a mozi épületét. A Premier KultCafé létrehozásához egy maciaukció teremtette meg az anyagi lehetőséget: tavaly olyan ismert emberek macijaira, illetve személyes tárgyaira lehetett licitálni, mint a projekt gazdája, Törőcsik Mari, Weisz Fanni, Palvin Barbara, Röhrig Géza, Besenyei Péter vagy Koltai Róbert. Az aukció teljes bevételét a kulturális központ létrehozására fordították.

Természetesen nem csak a munkavállalókkal kapcsolatosan igaz a megváltozott képességűekre szabott feltétel: jelenleg a Baross utca irányából lehet akadálymentesen megközelíteni a Premier KultCafét, de már dolgoznak azon, hogy a másik, Üllői úti bejárat se okozhasson akadályt a kerekesszékkel érkezőknek.

Programok

Röhrig Géza felolvasóestje az első program a Premier KultCaféban ma este hét órától.

A belépő 1500 forint, a befolyt összeget is az alapítvány céljaira fordítják.

Előzetes regisztráció is szükséges az eseményen való részvételhez.

A programokról a premiercafe.hu oldalon lehet bővebben olvasni.



Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu