Az MTI által megkérdezett bizottsági tagok véleménye szerint fénymásolóval és nyomdai úton is készülhettek hamisítványok. Azokból a szelvényekből, amelyeket az MSZZP jelöltjére töltöttek ki, 1.152 volt hamis, és mindössze 13 igazi. Az MDF 1.015 szelvénye közül 669 volt hamis (nem a feladattal megbízott nyomdában készült), a MIÉP 781 cédulája közül pedig 415.
A helyi választási bizottság korábban hat jelöltet vett nyilvántartásba. Az időközi választáson így várhatóan (a bejelentkezés időrendi sorrendjében) a Humanista Párt (HP), az SZDSZ, az MSZP, a Jobbik, a Magyar Kommunista Munkáspárt (MKM) és a Fidesz-KDNP indulhat.
A HP Várady Tibort, az SZDSZ John Emese fővárosi frakcióvezetőt, az MSZP Bánsághi Tamás ferencvárosi alpolgármestert, a Jobbik Szegedi Csanádot, az MKM Paulik Pétert Istvánt, míg a Fidesz-KDNP Bácskai János helyi választókerületi elnököt jelölte.
Gegesy Ferenc, aki egyben a IX. kerület polgármestere, szeptember közepén mondott le egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról a 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben és kilépett az SZDSZ-ből is.
Visszásságok, két évtizede
Várady Tibor, a HP jelöltje a bizottsági ülés után azt mondta: a hamisítási botrány súlyos visszásságokra mutat rá, amelyek a demokrácia alapjait veszélyeztetik. Az MDF érvénytelen ajánlószelvényei a politikai elit súlyos morális válságára utalnak, ezért elvárják a felelősség tisztázását. Közölte, kerekasztalt kezdeményeznek a "legálisan" jelöltet állítani tudó pártok, valamint a választási szakértők részvételével; ezen egyebek mellett áttekintenék az ajánlószelvény-gyűjtési rendszer más lehetséges változatait.
A Jobbik delegáltja, a vizsgálatot kezdeményező Novák Előd közleményében azt írta: a "látszólagos ajánlók" tanúkénti meghallgatása tisztázhatná azt a pletykát, ami szerint "az MSZP adott a csurkistáknak cédulákat a sajátjukból, pontosabban - a lebukás kockázatának csökkentése érdekében - csak azok adattartalmát juttatta el (...) a MIÉP-nek".
Az MTI-nek nyilatkozó választási szakértők szerint az elmúlt két évtized azt bizonyította, hogy az ajánlószelvény a lehető legalkalmasabb a visszaélésekre, ezért a rendszer újragondolásra érett. Utaltak arra, hogy más országokban kauciós rendszerrel (meghatározott pénzösszeg letétbe helyezésével) vagy elektronikus ajánlással oldják meg a jelöléseket.
Az MDF-nek nincs saját adatbázisa
Az MDF ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést a választás rendjét sértő bűncselekmény elkövetése miatt - mondta Dézsi Mihály, akit a párt a IX. kerületi időközi választásokon akart képviselőjelöltként indítani.
A volt rendőrségi szóvivő közölte, hogy miután más pártoknál is találtak hamis ajánlószelvényeket, méghozzá nagy számban, ez megerősíti azt a gyanújukat, hogy ismeretlen tettes visszaélt az adatbázisokkal és ezt kihasználva juttatta el a különböző szervezetekhez az ajánlószelvényeket, amivel bűncselekményt követett el.
Dézsi Mihály hozzátette, hogy az MDF aktivistái minimális számú ajánlószelvényt gyűjtöttek be személyesen, a többségüket "bedobták a IX. kerületi irodánkba". Hozzátette, hogy nem volt adatbázisuk, így ezek valódiságát nem tudták ellenőrizni. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint akkor a többi párt rendelkezik-e adatbázissal, azt mondta, hogy ő csak a Magyar Demokrata Fórum nevében nyilatkozhat, és nekik nincs ilyen.
Dézsi Mihály megjegyezte, hogy ő maga személyesen gyakorlatilag egyetlen cédulával sem találkozott. Elmondta, nem tartja indokoltnak, hogy az ajánlószelvények gyűjtéséért felelős stáb esetében vizsgálat induljon, mert az a személy, akit ezzel megbíztak, gyakorlatilag semmi mást nem csinált, csak megszámolta az irodába beérkező kopogtatócédulákat és nem volt olyan helyzetben, hogy ezek érvényességét vizsgálja.



Logikai játék a számokkal

