„Megszüntették” az új kerékpárutat

A tizenharmadik kerületi Dráva utcában újonnan épült kerékpárutat ünnepélyes keretek között „megszüntette” kedd délután a Magyar Kerékpárosklub (MK). A demonstrációval a szervezet azt szeretné elérni, hogy Budapesten ne valósulhasson meg több balesetveszélyes, a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedését egyaránt akadályozó megoldás.
A Dráva utca és a Váci út sarkán épülő irodaház beruházója azt is feladatául kapta, hogy oldja meg a kerékpáros közlekedést az utcában. Ez végül a keskeny járda kettéosztásával történt, ami sem mérnöki, sem közlekedésbiztonsági szempontból nem megfelelő, ahogy azt a Stefánia úton, illetve a Kőbányai úton történt halálos balesetek is mutatják. Az említett két helyen szintén a járda megosztásával hozták létre a kerékpárutat.

Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve (BKRFT) ugyanis kimondja, hogy „nem kell mindenhová önálló kerékpáros pályát (utat, sávot…) létesíteni, hanem a város közúthálózata maga legyen alkalmas a kerékpáros közlekedésre”. Jó példa erre a helyszíntől nem messze lévő Dózsa György úti buszsáv, amelyet a kerékpárosok is használhatnak.

Járdára telepíteni kerékpárutat drága és balesetveszélyes - mondta László János, az MK elnöke. 2007-ben például a budapesti Stefánia és a Thököly út találkozásánál azért halt meg egy kerékpáros, mert a Stefániáról jobbra kanyarodó teherautó sofőrje nem vette észre a vele párhuzamosan haladó, a járdán kiépített kerékpárúton tekerő biciklistát, aki át akart kelni a kereszteződésen és a KRESZ szabályai szerint elsőbbsége lett volna. A tragédia óta eltelt majdnem két év, és még mindig épülnek ilyen utak, pedig a járdára száműzött kerékpárút miatt a gyalogosok sincsenek biztonságban.

A szervezet számításai szerint a járdára épített kerékpárút kilométerenként átlagosan 40 millió forintba kerül. Az úttesten felfestett kerékpársáv kilométerenkénti költsége ezzel szemben csupán 260 ezer forint, és a balesetveszély is kisebb, hiszen a gépjárművezetők és a kerékpárosok - a közlekedés egyenrangú szereplői - jól látják egymást, jobban tudnak figyelni egymásra és a járda megmarad a gyalogosoknak, mondta a civil szervezet elnöke.

Halász Ferenc, az MK észak-pesti szervezetének vezetője szerint "a rossz beruházás rendszerhiba következménye." A befektető - egy irodaház építtetője - szakértők, például az MK megkérdezése nélkül terveztette meg a bő 600 méteres szakaszt, és meg is kapta az engedélyeket a kivitelezésre, pedig az MK és a kerületek, illetve a Fővárosi Önkormányzat között jó az együttműködés. Hamarosan a Fővárosi Közgyűlés elé is kerül egy közlekedési rendezési terv, amely kimondja, hogy nem kell mindenhová önálló kerékpáros pályát létesíteni, hanem magát a városi közúthálózatot kell alkalmassá tenni a biztonságos kerékpározásra. "Mindent megteszünk azért, hogy a bürokrácia útvesztőiből szakértői véleményezés nélkül kikerült terv alapján megépített szakasz újra járda legyen, és a kerékpárosok az úttesten kapjanak helyet" - mondta Halász Ferenc.

A beszéd után a szervezők összevarrták a felavatást szimbolizáló nemzeti színű szalagot és zsákkal letakarták a bicikliutat jelző táblát.
hirkert.hu

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
DrSport
PCLand.hu