Szalai Annamária kifogásolja, hogy Majtényi László, az ORTT hivatalából jövő hétfőn távozó elnöke, az első esetben 18 órára mérsékelné, a másodikban 24 órára változtatná a szankciót.
Emlékeztet arra, az ilyen műsorok miatt beérkezett panaszok mellett a médiahatóság asztalán van egy, a két széria tíz-tíz adását átfogó vizsgálat eredménye is. „Az alacsony szankciók, amennyiben azt - feltehetően hosszú jogorvoslati eljárás után - végrehajtanák a csatornák, minden bizonnyal hatástalanok lennének. A nyáron kiszabott 12-12 órás büntetés sem hozott érdemi változást a műsorokban. Ezért is érthetetlen a leköszönt elnök indítványa” - fogalmaz.
Mint írja, az ORTT elemzése alapján egyértelműen megállapítható: a két országos kereskedelmi csatorna képviselőivel folytatott konzultáció és a közös etikai kódex elfogadása ellenére a két talk-show szerkesztési gyakorlatában lényeges változások nem következtek be, a műsorokban továbbra is megjelenik a verbális és a tettleges erőszak. Álláspontja szerint a kifogásolt adásokban bemutatott - agresszív, illetve a szexualitással kapcsolatos - témákat a kiskorúak felnőtt segítségével sem tudják feldolgozni, ráadásul a bemutatás módja (trágárság, stúdión belüli erőszak, a műsorvezetők provokatív viselkedése) fokozzák a gyermekekre gyakorolt kedvezőtlen hatást.
Félelmet keltenek, szorongást váltanak ki bennük, biztonságérzetükre negatívan hatnak. A testület Fidesz által delegált tagja hozzáteszi, „az RTL és a TV2 tavaly év vége óta a nézőszám hajszolása érdekében folytatott öncélú vetélkedés jegyében egyre több törvénysértést követett el a délutáni, gyermekek által is nézett műsorsávban a Mónika show és a Joshi Bharat bulvár talk-show-kban”. Megemlíti: a szerdai testületi ülés határozatképtelensége miatt jövő hétfőn, Majtényi László utolsó hivatali napján tárgyalják a témát.
(Az MTI-vel a testületi ülések egy állandó résztvevője azt közölte: az előző napi elmaradt ülést eredetileg csütörtökön tartotta volna meg az elnök, de kezdéskor nem volt meg a rendkívüli tanácskozáshoz szükséges kétharmados többség.)
Ha az ORTT elfogadja „a leköszönt elnök utolsó munkanapján az alacsony szankcióra vonatkozó javaslatát, továbbra sem várható változás a csatornák műsorszerkesztési gyakorlatában” - zárul Szalai Annamária közleménye.
Óriásbüntetést kaphat az RTL Klub és a TV2
- MTI
- 2009-11-26 16:13
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Az RTL Klub képernyőjének 54 órás elsötétítését, a TV2-re 105 millió forintos kötbér kiszabását javasolta a médiahatóság hivatala a délutáni kibeszélőshow-kban tapasztalt törvénysértések miatt.
Itthon
Nagyvilág
- Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
- Slota: Magyarország ne lehessen az EU elnöke
- Izrael kerítést tervez egyiptomi határára
- Magyarellenes tüntetést tartottak Kolozsváron
- Hómobilosokat temetett be a lavina
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 21:15Messi-triplával Barca-siker
- 20:56All Star-gála: a légiósok jobbak voltak
- 20:43Cápák érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba
- 20:22Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- 19:51Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- 19:23Megszerezte első tavaszi pontjait az Újpest
- 19:17Kassai dirigál a Sevilla-CSZKA Moszkva visszavágón
- 18:59Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
- 18:37Dzsudzsák gólja csak szépségtapasz volt
- 18:19Megemlékezések országszerte
- 18:10Slota: Magyarország ne lehessen az EU elnöke
- 17:38Iszinbajeva érem nélkül Dohában
- 17:17Pontokat vesztett a Roma és a Juventus
- 17:05Nincs telitalálat a hatos lottón
- 16:56Izrael kerítést tervez egyiptomi határára



Logikai játék a számokkal
