Hangsúlyozzák, hogy a BKV-üggyel kapcsolatban bíznak "az igazságszolgáltatás szakszerű működésében, a tanúvallomásokban foglaltak korrekt kivizsgálásában". A közlemény szerint az SZDSZ hiszi, hogy "ma Magyarországon nem lehet pártérdekből megvádolt emberek életét és karrierjét derékba törni".
Demszky Gábor hétfőn egyebek mellett arról beszélt, hogy korábban a városvezetés és ő maga is több hibát elkövetett a BKV felügyeletével összefüggésben. A főpolgármester elismerte politikai felelősségét, egyúttal kiállt korábbi főtanácsadója mellett. Elmondta, hogy Mesterházy Ernő semmilyen ügyben nem rendelkezett döntési jogkörrel, nem volt utasítási joga, megbízatása kizárólag tanácsadásra és döntés-előkészítésre vonatkozott.
Posztját akkor hozták létre, amikor 2005-2006-ban megindult a verseny az uniós forrásokért és hivatalos csatornákon már nem tudtak eredményt elérni, ezért megakadtak a főváros számára fontos ügyek. Elmondta azt is, hogy Mesterházy Ernő a szerződése értelmében nem nyilatkozhatott helyette vagy a nevében, és nem tőle kapott a BKV-nál folyó végkielégítési és tanácsadási ügyekről információt. Mint mondta, azért, mert meggyőződése szerint erről neki nem volt tudomása.
A főpolgármester hangoztatta, biztos abban, hogy Mesterházy Ernő ártatlan és ezt a bíróság is ki fogja deríteni. Aggodalmát fejezte ki ugyanakkor korábbi főtanácsadója egészségi állapotával kapcsolatban. Mesterházy Ernőt múlt szerdán hallgatta ki a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt, a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a volt főtanácsadót.
BKV-ügy: az SZDSZ egyetért Demszkyvel
- MTI
- 2010-02-09 09:00
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A Szabad Demokraták Szövetsége egyetért a Demszky Gábor főpolgármester hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottakkal - írja a párt keddi közleményében.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 15:35Csepeli kettősgyilkosság: kis Hitler és a terror iskolája
- 15:16Kettős Ferrari-siker
- 15:05Magyar íjászok 800 éves rekordot döntöttek meg
- 14:40Hómobilosokat temetett be a lavina
- 14:23Két és fél milliárd PC kerülhet szemétre
- 13:59Szlovákia alkudna még a földvásárlásról
- 13:40Mancini Manchesterbe vinné Higuaínt és Gagót
- 13:23Kettős vereséget szenvedett a Hertha
- 12:48Uniós mentőcsomag készül Görögországnak
- 12:21Járadékot kapnak a keletnémet politikai foglyok
- 12:19Erős földrengés Japánban
- 11:06Mint a guppi
- 10:30Akár hó is hullhat március 15-én
- 10:12Pacquiao pontozással nyert Clottey ellen
- 09:26A konyhában tartott vitamin hatástalanná válik



Logikai játék a számokkal
