A reményeket az is táplálta, hogy a mostani parlamenti ciklus utolsó plenáris ülésén a képviselők nem döntöttek az ügyben, az pedig kétséges, hogy megalakulása után az új parlament dűlőre jut-e a kérdésben még a határidő előtt.
Az egész probléma abból fakadt, hogy tavaly novemberben alkotmánysértőnek találta és megsemmisítette a közúti közlekedésről szóló törvény egyik passzusát az Alkotmánybíróság. A testület szerint „az Országgyűlés hiányosan szabályozta a közútkezelő jogait gyakorló helyi önkormányzatok rendeletalkotási jogkörét”, a Fővárosi Közgyűlés ezért korlátozás nélkül állapíthatja meg a parkolás árát és a büntetés mértékét. A törölt rész helyébe kellene új passzust hoznia az Országgyűlésnek.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megsemmisített egy fővárosi rendeletet is, amely a kifogásolt törvényrészlet alapján létezett. Ez elméletileg azt jelenti, hogy a fővárosi közgyűlés csak a parlament törvénymódosítása után alkothat új rendeletet. Kiskapuk persze itt is léteznek: jogilag megkérdőjelezhető forgatókönyvek léphetnek életbe a díjmentesség és a közlekedési káosz elkerülésére, ha a parlament nem dönt időben.
Elképzelések
A közlekedési minisztérium több tárca és hatóság bevonásával elkészített törvénymódosítási tervezete a 95-ös ólommentes benzin előző évi átlagárához kötné a parkolási díjakat.- Négy övezetre osztaná a fővárost a készülő törvény.
- Az 1-es zónában a benzinár fele, a 2-esben a benzin tavalyi átlagára, a 3-asban a másfélszerese, a 4-esben a kétszerese lenne a parkolás óránkénti díja.
- A legolcsóbb óra mintegy 140, a legdrágább 560 forintba kerülne.
- Tisztáznák a büntetéseket is, és törvénybe iktatnák a 15 perces türelmi időt.
- Ha az autós túllépi a negyedórát, akkor 15 napon belüli fizetés esetén a várakozási díj tízszeresét, 15 napon túl pedig negyvenszeresét kell befizetnie.
Jó lenne az ingyenes megoldás
![]() |
| Legin István |
Szerinte sok hazai városban eltörölték a fizetést, de Szlovákiában és Szentpéterváron is ingyenes a várakozás, mégsem lett katasztrófa. A Margit híd lezárásakor, illetve a nagyobb rendezvények idején az autósok bebizonyították: fe-
gyelmezettek.
A helyzet most
Parkolás a fővárosban:- 53 469 parkolóhely
- 1534 parkolóautomata
- 226 parkolóőr
- 3,98 milliárd forint a parkolási díjakból
- 2,32 milliárd pótdíjakból
Pró és kontra vélemények
Ősszel várható döntés
![]() |
| Lövétei István |
A munka nem hatalmas
![]() |
| Kovács Kázmér |






Logikai játék a számokkal

