Lakásmaffiát működtetett az MSZP Csepelen?

A csepeli Fidesz-KDNP-frakció szerint az MSZP vezetésének távoznia kellene, mert kiderült, "lakásmaffiát tartottak fenn" a kerületben - írta hétfőn a Csepel.info, a kerület ügyeivel foglalkozó tematikus honlap.
Emiatt Tóth Mihály polgármestert és Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelöltet a Fidesz azonnali lemondásra szólította fel - olvasható a honlapon, amely szerint a polgármester határidőre nem tudta megválaszolni, hogy ki és milyen jogszabály és hatáskör alapján utalt ki több önkormányzati bérlakást az elmúlt öt évben, ezért "felmerült a gyanú, hogy a polgármester és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója valóságos lakásmaffiát működtettek Csepelen."

A helyi Fidesz közleményt juttatott el a honlap szerkesztőségéhez, amelyet a Csepel.info a cikkben idézett. Ebben az áll: a gyanú szerint Csepel MSZP-s vezetése hatáskörét túllépve, titokban és törvénytelenül olyan önkormányzati lakásokat utalt ki "piaci" vagy szociális bérleti jogviszonyba, melyeket több esetben előbb sok millió forint közpénzből felújítottak, majd jóval a piaci ár alatt kiárusítottak.

A Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd frakcióvezető által aláírt közlemény szerint felmerült az adathamisítások alapos gyanúja is, ezért "frakciónk minden egyes jelöltjétől elvárjuk, hogy írjanak alá egy, a lakásmaffia-ügyben való érintetlenségükről szóló jognyilatkozatot."

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest