Egy szakszervezet sztrájkot helyezett kilátásba

Egy közbeszerzési eljárás keretében nyílik lehetőség alvállalkozói buszok forgalomba állítására, hogy a BKV-nak legyen elég járműve az iskolaszezon kezdetén – közölte még kedden a társaság.
Az alvállalkozók bevonására azért van szükség, mert a BKV járműparkjának rossz állapota miatt nincs elég hadra fogható busz. Ráadásul félő, hogy a tél beálltával még több lesz a meghibásodás.

A két legnagyobb buszos szakszervezet szerint azonban a munkaerő rendelkezésre áll, elég lett volna csak a szükséges buszokat kibérelni. Így viszont a BKV-nak napi 3,5 millió forintba kerül a buszbérlet, azaz a két hónap alatt összesen 200 millió forintba. Ennél 30 százalékkal kerülne kevesebbe, ha saját buszparkból és saját alkalmazottakkal látnák el a feladatot – közölték szerdán az érdekképviseletek.

A BKV ezt cáfolta: nem 200, hanem várhatóan csak 42 millió forintos többletköltséget jelent a három és nem kéthónapos bérlet. Kalkulációjuk szerint egy busz napi bérlete 2,4 millió forint, így a háromhavi díj is csak 101,3 millió, ámde ebből le kell vonni azokat a kiadásokat, amit a BKV a saját buszainak állásával takarít meg.

Továbbá – mint közölték – az alvállalkozókkal korábban kötött szerződés tartalmaz olyan kitételt, hogy a BKV jogosult az adott szerződés terhére ideiglenes jelleggel újabb járműveket bevonni a forgalomba. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a BKV egyetlen buszsofőrének sem szűnik meg a munkaviszonya, csak átirányítják őket más vonalakra onnan, ahol az alvállalkozók járművei járnak.

A Cinkota Autóbusz Üzemegység Közlekedési Szakszervezet azonban a hét elején bírósághoz fordult az ügyben, a BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet pedig tegnap sztrájkot helyezett kilátásba. Mint elnökük Gólián Zsolt fogalmazott: „Látható, hogy a fővárosi autóbusz-közlekedés színvonalának szándékos züllesztése a cél annak érdekében, hogy a BKV Zrt. ezen ágazata könnyebben magánkézbe adható legyen. A BKV annyit közölt: sosem tagadták a buszpark romlását, sőt hangsúlyozták az új buszok beszerzésének szükségét.

A margóra

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ-es főpolgármester-helyettes): „A BKV a város beteg embere, akivel szembenézni sem könnyű. A BKV maga a tovább élő szocializmus.”

A leköszönő várospolitikus szerint nem a bűnügyek miatt van rossz pénzügyi helyzetben a BKV. Mint mondta: a bűnügyekben legfeljebb egymilliárd forint körüli lehet a kárérték, miközben a BKV ennél lényegesen nagyobb adósságot termel. Ikvai szerint a BKV-ból regionális szolgáltatót kellene csinálni, mert a hiányt évek óta csak a főváros és a kormány fizeti ki, miközben a HÉV-et és az autóbuszjáratok egy részét a közigazgatási határon túliak.

Csak papíron létező, tevékenységet nem végző le­ányvállalatai vannak a BKV-nak – derült ki a sajtóból. Hatban van 100%-os tulaj­donrésze, négy nem folytat érdemi tevékenységet, ezeket felszámolják. Közülük hármat még 2007-ben alapítottak, hogy ezekbe szervezzék ki a BKV reklám-, ingatlanértékesítési és közbeszerzési tevékenységeit.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest