– Legtöbben nem is tudják, hogy a jógának mennyiféle megközelítése létezik, a modern mozgásterápiától a védikus filozófiáig – mondja Németh Gergő, a Mandala Jóga Stúdió vezetője, aki gerinctrénerként dolgozta ki a gerincjóga rendszerét. – A Jóga Fesztivál remek lehetőséget teremt arra, hogy minden érdeklődő találkozhasson a számára legmegfelelőbb jógaoktatóval, -irányzattal, -stúdióval. A jóga népszerűsítését minden jógaoktató küldetésének tekinti, ezért több mint 120 fellépőt tudunk bemutatni ezen a nonprofit rendezvényen.
A Jóga Fesztivál lehetőséget biztosít minden jógaoktatónak és jógaközpontnak a bemutatkozásra, 14 sátorban a látogatók ismerkedhetnek a magyar oktatókkal, jógastúdiókkal és persze egymással. Az ünnepélyes megnyitót követően – amelyet 8.45-től Nagy József, a Magyar Jógaoktatók Szövetségének elnöke tart – délelőtt gyerekprogramokkal várják a családosokat, a színpadon jógabemutatókat tartanak, 18 órától pedig Németh Gergő a gerincjóga céljairól és hatásairól beszél. Este közös éneklésre hívnak mindenkit.
A fesztivál programjai között még szerepel többek között Visnu Meditáció Est és bollywoodi tánc is.
Ajánló
A Westend tetőkertjébe várnak szeptember 12-énvasárnap 09 és 21 óra között mindenkit, akit érdekel az első jógafesztivál, a belépés ingyenes.
A gerincjóga célja a fizikai test és az idegrendszer egészségének helyreállítása, elsősorban a testtartás javításával: a helyes tartás nem csupán a mozgásszervi problémák gyógyításának alapfeltétele, de a megfelelő légzés elsajátításának is, ami kiemelt szerepet kap a jógában. A harmadik fő terület a stresszoldás, a relaxációra való képesség javítása.
A bollywoodi tánc: A modern indiai táncok koreográfiáit a bollywoodi (a bombayi filmiparra utaló megnevezés) filmstúdi-ókban dolgozzák ki. Fő jellemzőjük a klasszikus és népi motívumok keverése a nyugati műfajokkal. Bhangra: A Pandzsáb államból származó bhangra néptánc elemei ötvöződnek a mai modern pop, hiphop-elemekkel, mellyel a bollywoodi filmipar világszerte ismertté és népszerűvé vált.
Kamarás Iván: A jóga szelleme
![]() |
|
Kamarás Iván (fotó: Kirschner Anna; www.annakirschner.com) |
Később a taibox mellett ismét visszataláltam a jógához, jó kiegészítésnek tartom minden harcművészet mellett. Legutóbb aztán édesanyám unszolására kezdtem el újra rendszeresen gyakorolni, ő segített a helyes testtartások felvételében is. Los Angelesben, nem messze onnan, ahol most élek, van egy nagyon híres jógaterem, ahová heti kétszer is ellátogatok. A jóga az elmúlt évek során egyre fontosabbá vált, ma már nem is tudnám elképzelni az életemet nélküle.
Amellett, hogy élettani hatásainak köszönhetően a test és a szellem is egészséges és friss marad, még időskorban is, megtanít arra, hogy az emberben elmúljon az a görcsös akarás, amivel le akarja küzdeni a mindennapokat. Megtanít elengedni a problémákat, és úgy vezet el a megoldásokhoz, hogy közben senki nem sérül. Ezzel a szellemiséggel pedig az ember az élet nehéz pillanataiban is meg tudja találni a nyugalmat, amely átsegíti a gondokon.”




Logikai játék a számokkal

