Földtörvény: Áder aláírta, az Együtt-PM tiltakozást szervez

Áder János köztársasági elnök pénteken aláírta a múlt héten elfogadott új földtörvényt, megállapította ugyanis, hogy a jogszabály alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe.
Az államfő hangsúlyozta egyúttal: nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményében Áder János felidézte: a törvény elfogadása óta voltak, akik arra biztatták, hogy ne írja alá a jogszabályt, és voltak, akik azt kérték, ne gördítsen akadályt a hatálybalépés útjába. Az államfő hangsúlyozta, fontosnak tartja a hozzá eljuttatott véleményeket, de végső álláspontját - mint minden más esetben, a földtörvény ügyében is - kizárólag az alkotmányosság kritériumai befolyásolják.

A köztársasági elnök - mint írta - alapos és mélyreható alkotmányos vizsgálatnak vetette alá a törvényt, és megállapította, hogy a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya.

Emlékeztetett: a törvény elfogadása óta voltak olyanok is, akik petícióval fordultak hozzá, jelezve, hogy szerintük törvénysértő volt az elfogadás módja. Arra biztatták, hogy állapítsa meg a törvény közjogi érvénytelenségét.

"Mivel magam is értesültem arról, hogy a zárószavazás során botrányos rendzavarás történt az Országgyűlésben, ezt a kérdést különös alapossággal és körültekintéssel vizsgáltam meg" - közölte, kifejtve, hogy a parlamenti ülést rögzítő felvételek és parlamenti jegyzőkönyvek áttanulmányozása után megállapította: a házszabályra való hivatkozással sem vonható kétségbe a törvény közjogi érvényessége.

Áder Jánosnak meggyőződése ugyanis, hogy nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.
"Nem hivatkozhatnak jogsértésre azok, akik a házszabályt semmibe véve saját maguk akadályozták meg azt, hogy az általuk kezdeményezett név szerinti szavazást a levezető elnök elrendelje. Nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, aki minden eszközzel — így szavazókártyája elvételével is — megpróbálták a levezető elnököt megakadályozni abban, hogy az ülést tovább vezesse" - jelentette ki az államfő.

A politikusok nem gondolhatják magukat a törvények felett állónak

Áder János egyértelművé tette: tévednek, akik úgy gondolják, hogy ők azt tehetik, amihez kedvük van, miközben millióktól a törvények betartását kérik vagy várják el. Ez elfogadhatatlan - nyomatékosította, és ezért felhívta a figyelmét minden politikusnak, pártnak, politikai mozgalomnak, hogy amikor véleményének vagy akaratának kifejezési formát vagy eszközt keres, akkor azt minden esetben úgy válassza meg, hogy se az ország, se annak polgárai ne érezhessék, hogy a politikai szerepet vállalók a törvények felett állónak gondolják magukat.

"Mert nem mindegy, milyen példát közvetítünk: rend nem születhet rendbontásból, törvényesség a törvénytelenségből, joguralom a jogtalanságból" - zárta közleményét a köztársasági elnök.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló jogszabályt - amelyet az ellenzék mellett a Fidesz-frakcióból a törvény megszavazása miatti tiltakozásul kilépett Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár is élesen bírált - jobbikos képviselők demonstratív tiltakozása közepette, az ellenzéki frakció által kért név szerinti helyett gépi szavazással múlt pénteken fogadta el a parlament.

A jogszabály értelmében földet magyar és uniós állampolgárok szerezhetnek. Egy hektárnál többet azonban csak földművesek, azaz azok, akiknek a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai.

A több ütemben hatályba lépő törvény alapján a földművesek 300 hektár földet szerezhetnek meg, birtokmaximumuk pedig - a termelőszervezetekhez hasonlóan - legfeljebb 1200 hektár lehet. Az állattartó telepek üzemeltetői és a vetőmagtermelők a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak.

Fidesz: életben maradnak a falvak is

A köztársasági elnök aláírásával új földtörvény született, amely véget vet a zöldbárók, a nagybirtokosok, a spekulánsok korszakának, és megvédi tőlük a magyar földet - közölte Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője. A családi gazdaságok száma növekedni fog, a nagybirtokok száma radikálisan visszaszorul, mindez pedig megélhetést és munkahelyeket biztosít majd a vidéknek, életben tartja a falvakat - írta közleményében. Kitért arra is, hogy nem szerezhetnek majd földhasználati jogot átláthatatlan tulajdonosi körrel bíró gazdálkodó szervezetek, és nem lépnek életbe a spekulánsok által kötött zsebszerződések sem.

Együtt-PM: hétfőn tiltakozunk

Az után, hogy Áder János aláírta a földtörvényt, az Együtt-PM-nek nincs dolga a köztársasági elnökkel, nincs mit kérni tőle - reagált a Sándor-palota mellett tartott sajtótájékoztatón az államfő pénteki döntésére Jávor Benedek.

Jávor Benedek azt mondta, hogy az államfő döntésével az utolsó esély veszett el arra, hogy a köztársasági elnök, mint a törvényesség legfőbb őre, gátat vessen annak a "maffiakormányzásnak", ami az elmúlt években Magyarországon zajlott.
A jogszabály egyrészt ellehetetleníti a kis családi gazdálkodókat, másrészt az elfogadásának menete is alkotmányossági aggályokat vet fel, ami egyértelműen igényelte volna az államfő közbelépését - jelentette ki. Áder János azt üzente az ország számára, hogy részéről rendben van mindaz, ami a "földmutyik" és a "trafikmutyik" ügyében történik Magyarországon - közölte.

Az államfő ezzel a lépésével "egyszerű fogaskerékké vált abban a gépezetben, amellyel a Fidesz (…) és a Fidesz körüli gazdasági oligarchák teljes mértékben maguk alá gyűrték Magyarországot - mondta Jávor Benedek.

Az Együtt-PM szerint elfogadhatatlan a földtörvény, a "földmutyi" és a trafikkoncessziók ügye, ezért hétfő este tiltakozó megmozdulást tartanak a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt - közölte végül. Kérdésre válaszolva hozzátette, még pénteken befejezik a Sándor-palota mellett tartott demonstrációjukat.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan