Sok helyen meggyulladt az aljnövényzet

Több településen is meggyulladt az aljnövényzet, illetve a tarló szombaton, Gyöngyös határában mintegy húsz hektáron keletkezett tűz, a Tatárszentgyörgy, Dabas és Örkény közötti területre pedig egy héten belül harmadszor kellett kivonulniuk a tűzoltóknak - tájékoztattak az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok szóvivői.
Antal Erika, a Heves megyei igazgatóság szóvivője elmondta, hogy Gyöngyös határában, a Karácsondi út mellett bozótos, száraz fű és tarló ég, a lángok szalmabálákat is veszélyeztetnek, lakóépületeket viszont nem fenyegetnek.

A szóvivő közlése szerint 2-es, kiemelt riasztás van érvényben. A helyszínre gyöngyösi és hatvani tűzoltók, illetve Egerből a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult ki.

Pest megyében, a Tatárszentgyörgy, Dabas és Örkény közötti területen száraz fű, illetve borókás és aljnövényzet gyulladt ki. Spitz Alexandra közlése szerint ide egy héten belül harmadszor kellett hasonló okok miatt riasztani a tűzoltókat.

A megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint Tatárszentgyörgy és Dabas között 50 hektáron a száraz fű kapott lángra, de a tüzet viszonylag hamar sikerült körülhatárolni. Nagyobb erőfeszítést igényel az oltás Tatárszentgyörgy és Örkény között, ahol 30-40 hektárnyi borókás és aljnövényzet ég.

A térségben közlekedők biztonsága érdekében egy időre lezárták az utóbbi két település közötti 5205-ös utat, a lángok megfékezésén, valamint a tűz tovaterjedésének megakadályozásán dabasi, monori, ceglédi, fővárosi és kecskeméti egységek dolgoznak a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. A lángok lakott területet nem veszélyeztetnek, sérülés nem történt - mondta a szóvivő.

A szóvivő tájékoztatása szerint nehezíti az oltást a változó irányú szél, illetve az, hogy a "hagyományos" oltási módszer nemigen alkalmazható a területen, ezért munkagépeket és kézi szerszámokat is bevetnek. Bár az érintett térségben már csak füst tapasztalható, az izzó parázs bármikor újra lángra kaphat, továbbterjedhet, ezért a tűzoltók a helyszínen maradnak, amíg csak kell - tette hozzá Spitz Alexandra.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan