Reggel nyolcig marad a taxisblokád

Bekeményítettek a taxisok, mert sehol sem jutottak előrébb az Uber betiltásával kapcsolatos követelésük ügyében. Állítólag vidékről is jön erősítés. Hivatalosan kedd reggel 8-ig maradnak. Sok helyen áll a belváros forgalma, aki teheti, kerülje el a környéket.

Megindulhatott a forgalom egy-egy sávon

Egy-egy sávon megindulhatott a forgalom a József Attila utcától az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út felé hétfőn késő délután, szintén járható egy sáv a Deák Ferenc tér felé kora estétől miután az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok eltávolították keresztben álló autóikat az úttestről.

Reggel nyolcig maradnak

Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője közölte, megállapodtak a rendőrséggel, és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút felé egy sávon átengedik este hét óráig a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és a BKK autóit, utána pedig a többi járművet is. Azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások.

fotó: Katona László

Nem foglalkoztak a kéréseikkel

A szervezők nevében Gelencsér Zsolt azzal indokolta az akciót, hogy küldöttségeik kérésével nem foglalkoztak érdemben a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. Részletek itt.
 

A szervezők szerint 140 taxis vesz részt a hétfő reggel óta tartó demonstráción.


A nol.hu szerint vidékről állítólag 200-300 taxis indult el a főváros felé „erősítésként”.

A helyszínen jelen vannak a rendőrök, és délután megjelent egy rendőrségi helikopter is.

"Lelkiekben" a taxisokkal van az államtitkár

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta küldöttségüknek, "lelkiekben velük van, egyebet nem tehet" - mondta Gelencsér Zsolt.

A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen sem.

Az Ubert „népszerűsíti” a taxisok tüntetése

A hvg.hu cikke szerint a taxis tüntetés résztvevői egy valamit már biztosan elértek: hirtelen rengetegen érdeklődnek az Uber iránt. Erre abból lehet következtetni, hogy megugrott az Uberrel kapcsolatos magyarországi Google-keresések száma. A felhasználók leginkább az Uber, az über és az uber taxi kifejezésekre keresnek. 

Az Uber szerint új szabályozás kell

Az Uber közleményében azt írta: a demonstráció megerősíti, hogy szükség van modern szabályozási keretre. Az Uber közleményéről és a szolgáltatásról további részleteket itt olvashatnak.

Az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás. A rendszerhez csatlakozó autósok és utasok az okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik.

A taxisok már többször tüntettek az Uber ellen. Bővebben erről itt.

A szerdai kormányülésen tárgyalnak a taxisok ügyéről. Részletek itt.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu