Gyilkossággal gyanúsítanak egy fideszes képviselőt

Felfüggesztette a Fidesz Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre.
Azt mondta: Gál Roland tagságát felfüggesztették, és ha a bíróság elítéli őt, ezt véglegesítik, tehát "semmi közünk ettől a pillanattól hozzá". Az ilyen esetekben ez a mechanizmus a Fideszben - tette hozzá Kósa Lajos.

Az index.hu a Castellum.do portál értesülésére hivatkozva pénteken azt írta, hogy a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amelyről csütörtök este adott hírt a Tolna megyei rendőrség a honlapján.

A Castellum.do portál értesülése szerint az egyik érintett Gál Roland önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság korábbi elnöke. Az Index.hu arról írt, hogy a portál értesülését az önkormányzat egyik névtelenséget kérő képviselője megerősítette.

A rendőrség csütörtök este közölte, hogy emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében. A nyomozást emberölés gyanúja miatt 2016. január 5-én rendelték el.

Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás - írta közleményében a rendőrség.

A Castellum.do portál értesülése szerint az egyik érintett Gál Roland önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság korábbi elnöke. Az index.hu arról írt, hogy a portál értesülését az önkormányzat egyik névtelenséget kérő képviselője megerősítette.

A duol.hu dunaújvárosi hírportál arról számolt be, hogy szerdához hasonlóan csütörtökön ismét nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök egy Petőfi utcai családi házhoz. A rendőrök először szerda hajnalban jelentek meg az ingatlannál.
 

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu