Magyarország megvédéséről beszélt Orbán a parlamentben

A miniszterelnök elrendelte a műszaki határzár megerősítését és újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását. Orbán Viktor ezt hétfőn az Országgyűlésben közölte.
Napirend előtti felszólalásában a migráció fokozódását valószínűsítette és azt szorgalmazta, hogy Magyarország megvédése, a kötelező betelepítési kvóta elleni védekezés legyen nemzeti ügy.

A kormányfő azt mondta: 2016-ban Brüsszelben diplomáciai, jogi és politikai védekezésre lesz szükség, a déli határon pedig katonai és rendőri védekezésre.

Sikerült megújítani Magyarországot

A miniszterelnök értékelése szerint a 2015-ös gazdasági adatok alátámasztják, hogy 2010 után sikerült megújítani Magyarországot, a magyar reformok működnek. Orbán Viktor hétfőn a parlamentben azt mondta, 2016-ban új célt lehet megfogalmazni: a polgári berendezkedés felépítését.

A kormányfő az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján napirend előtt elmondta, 2010-ben megpróbálták kivezetni Magyarországot a pénzügyi csődből, az adósrabszolgaságból, és az adatok azt mutatják, ez sikerült, a választott eszközök jók voltak.

Orbán Viktor ismertette a 2015-ös pénzügyi, költségvetési adatokat, a hiány és az államadósság mértékét, a munkanélküliségi számokat. Közölte: nominálisan még mindig nő a hiány, ezért annak megállításához előbb-utóbb "nullás költségvetésre" lesz szükség.

A költségvetés célja, hogy mindenki léphessen egyet előre

Mindenki léphessen egyet előre - ezt nevezte az idei költségvetés céljának Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlésben mondott napirend előtti felszólalásában.

A kormányfő kijelentette: ezt három eszköz szolgálja, az adócsökkentés, az otthonteremtés és a családok megerősítése.

A miniszterelnök szólt a béremelésekről, melyeknek elmondása szerint a magyar gazdaság teherbíró képessége szab határt. Hangsúlyozta, hogy a pedagógusok elsőként részesülnek emelésben, amelynek erkölcsi és bizalmi okai is vannak.

A miniszterelnök felszólalása hosszabban itt olvasható.

A pártok reagálása

Az LMP szerint összeszerelő üzemmé vált Magyarország. Schiffer András felszólalása bővebben itt olvasható.

A Jobbik szerint az emberek a pártállami idők visszatérésétől félnek. További részletek itt.

KDNP: Magyarország példát mutat Európa számára. Harrach Péter felszólásáról Még több itt.

Az MSZP szerint létbiztonságra van szükség.

Kósa Lajos kiosztotta az ellenzéki pártokat.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu